keresés a weboldalon

Városi gólyaavató középiskolásokkal (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Városi gólyaavató középiskolásokkal (Videó)

2014 november 22 - szombat
Játékos feladatokkal mérettették meg magukat a zalaegerszegi középiskolás gólyák. A városi gólyaavatót a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat és a Diáksziget Ifjúsági Iroda közösen szervezte azzal a céllal, hogy megerősítsék a különböző iskolák diákjai közötti kapcsolatokat.

Összesen öt intézmény, a Kölcsey, a Zrínyi, a Csány, a Mindszenty, valamint a Széchenyi iskolák csapatai mérték össze ügyességüket. A harmadik alkalommal megrendezett verseny tapasztalatai azt mutatják, hogy a zalaegerszegi diákok kíváncsiak egymásra, szívesen vesznek részt a nekik szervezett rendezvényeken- mondta Kövesi Csaba, a város diákpolgármestere.

Az összegyűlt diákokat a város nevében Bognár Ákos önkormányzati képviselő köszöntötte, aki immár több éve a zsűri egyik oszlopos tagja.

Ott Benjamin szerint a legnagyobb kihívást az előre kiadott feladatok jelentették. Ezek között szerepelt házi pizza készítése, dicshimnusz írás és egy táncos koreográfia összeállítása is.

Az első feladatot, a csókgyűjtést elsöprő fölénnyel a Csány iskola csapata nyerte, versenyzőjük összesen 25 rúzsfoltot mutatott be a zsűrinek. Ez azonban még nem jelentett ledolgozhatatlan hátrányt a többiek számára, hiszen akár már a házi pizzák érékelésénél be lehetetett hozni.

K.K./B.P.

Tartalom megosztása: