keresés a weboldalon

Tantermi deszka – program: Cyber Cyrano

Zalaegerszeg címer
Hírek

Tantermi deszka – program: Cyber Cyrano

2015 március 27 - péntek
Február elején a Mindszenty-iskolába látogatott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színtársulatának néhány ifjú színésze. A Tantermi deszka – program keretében előadásukban iskolánk olvasótermében megtekintettük a Cyber Cyrano c. színdarabot.

Ez nem egy hagyományos színházi előadás volt, hanem egy rendhagyó, beszélgetős, interaktív program.
Először a színészek csoportosan kihívtak bennünket, és kérdéseket tettek fel, melyekre a szereplők fotómontázsainak megtekintésével kellett választ adnunk. Ezután egy rövid, de annál tanulságosabb színházi darabot tekintettünk meg, amelybe a szereplők segítségével mi is bekapcsolódhattunk. Majd egy kis szünet következett, végül pedig egy helyzetgyakorlatot megvalósítva egy tantestületi értekezlet keretében megvitattuk a látottakat, és döntést hoztunk a főszereplő további sorsáról.

Az előadás egy Zsuzsi nevű kilencedik osztályos lányról szólt. Őt osztálytársai lelkileg mélyen megbántották, ezért elkeseredésében – és hogy az őt ért sérelmekért bosszút álljon – álprofilokat hozott létre a facebookon. A hamis profilokon keresztül az őt folyamatosan megalázó osztálytársai bizalmába férkőzött, és a virtuális világ adta lehetőségeket kihasználva átverte őket. Végül a csalás kiderült, Zsuzsi pedig másik iskolában folytatta tovább a tanulmányait.

Az előadás nekem nagyon tetszett, a darab nagyszerűen felépített volt, a színészek pedig élethűen alakították az általuk megformált karaktereket. Leginkább a rögtönzéses részek fogtak meg, amikor a színészek tőlünk kértek segítséget, hogy folytatódjék a történet, és meg is fogadták a tanácsainkat, s ügyesen vitték tovább az eseményeket.

A darab nagyon tanulságos volt, és a beszélgetés ideje alatt még jobban megértettük, milyen fontos is a mű mondanivalója. A bemutatott történet lényeges és időszerű üzenetet hordoz a közösségi oldalak veszélyeiről, valamint az iskolán belüli konfliktushelyzetekről is.

Mélyen bele kell gondolnunk abba, vajon mi hogy cselekedtünk volna Zsuzsi helyében. Mi is hasonlóképpen reagáltunk volna, netán szüleinkhez/tanárainkhoz fordultunk volna segítségért? Érdemes azon is eltöprengeni, hogy egy iskolában miként fajulhatott odáig a helyzet, hogy Zsuzsi ezt a megoldást vélte helyénvalónak, és nem bánta meg tettét. Szerintem Zsuzsi végső elkeseredésében nem látott már más kiutat, és tanáraiban sem bízott meg, ezért reagált így ebben a szituációban.

A darab a mai világban különösen aktuális, hiszen majdnem mindannyian használunk valamilyen közösségi oldalt, és mindnyájan ki vagyunk téve a veszélyeiknek. Emellett az iskolai-, osztálytársak közötti konfliktusok fontosságára is felhívja a darab a figyelmünket. Nem szabad még a kisebb vitáinkat sem szó nélkül hagyni, mert később könnyen elfajulhat.

Remélem, hogy még máskor is lesz részünk ilyesfajta irodalmi élményben, mert véleményem szerint ez nagyon sokat segít a fontos, bennünket érintő témák megbeszélésében.

Beczők Dóra (8.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

 

 

 

 

Tartalom megosztása: