keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Látogatás

Zalaegerszeg címer
Hírek

Látogatás

2016 május 26 - csütörtök
Alig hallható kopogás törte meg a kórterem fullasztó csendjét, s az ajtó fáradtan nyikorgott, mikor egy fiatal lány résnyire nyitotta és bekukkantott. Alig múlhatott el 16 éves. Szemei –melyek most fürkésző kíváncsisággal mérik fel a terepet- furcsán csillogtak a visszafojtott könnyektől. Nem kellene itt lennie. Mindenki megmondta, nem neki való hely, csak árt magának. Ő mégis eljött. Eljött, mert tudta, hogy el kell jönnie.

Az utolsó ágyhoz érve azonban erőt vett magán és felemelte a fejét. A papáját látta az ágyban félig fekve, félig ülve, kifejezéstelen arccal maga elé bámulni. Azt a papáját, aki a ballagási buliján először felkérte táncolni, és vidáman nevetgéltek. A papáját, aki mindig segített levenni a fennakadt labdát a fáról. A papáját, aki a régi történeteivel gyerekkorában folyton elkápráztatta, vagy megnevettette, ha épp egy csínytevéséről mesélt. A papáját, aki mindig csak mosolygott, ha rosszat csinált, és soha nem szidta meg. A papáját, akit szeret, és felnéz rá. Nem, ő nem Ő volt. Össze sem tudta hasonlítani azzal a valakivel, aki az emlékeiben él. Haja foltokban hiányos, vagy kócosan szanaszét meredezik. Arca ijesztően beesett, bőre beteges színű. Szemei, melyek már rég elvesztették a fényt, üveges tekintettel és zavartan merednek rá. Duzzadt nyakán még látszódnak a sugárkezelés árulkodó sebei. Magatehetetlenül fekszik ez a csonttá fogyott, megrokkant ember, kit papájának nevez, az infúziós kábelen függve. Nem, ő nem Ő- gondolja a lány, majd újabb mély levegőt vesz, hogy könnyeit visszatartsa. A történések sokkolóként hatnak rá. Egy széket fog, és húz az ágy mellé. Nem tudja, mit mondhatna. Nyelve zsibbadt, gondolatai ködösek. Remegő szemmel mélyen a papája szemébe néz. Emlékek rajzolódnak ki elméje előtt, de ezektől is gyorsan megszabadul, mert érzi, nem bírja magát már sokáig tartani. Lehet tényleg nem kellett volna eljönnie- minden kételye ellenére azonban tudta, ez volt a legjobb, amit tehetett. Búcsút kell vennie, és ettől a lehetőségtől senki és semmi nem foszthatja meg. De most igazán nem tudja, mit mondjon. Lehet-e ilyenkor bármit is mondani? Vannak-e egyáltalán szavak, melyek ilyen helyzetben kerestetnek? Mindenesetre megköszörüli a torkát, és fojtott hangon megszólal:

– Hoztam neked kávét, espressót az autómatából, ahogy szereted- hangja bizonytalanul csengett a szoba komor csendjében. Papája arcát fürkészte, ki egyett bólintott, majd halkan mondott valamit, és elmosolyodott. A lány nem értette, de nem mert visszakérdezni.

– Szükséged van valamire…akármire?- folytatta rekedten, majd az asztalra pillantott.

Bontatlan zacskók és tápszeres üvegek sorakoztak rajta, persze a legnagyobb rendben. A papa sosem szerette a rendetlenséget. A cigisdoboz, melyen ott díszelgett a Camel márkajel, szinte teljesen tele volt. „ Már cigizni sem tud”- nyugtázta magában elkeseredetten a lány, majd újra az ágyon fekvő felé fordult. Tekintetük találkozott egy pillanatra, s a lány érezte, ez az a pillanat, amiért bejött minden óvó szó ellenére. Nem kellettek felesleges szavak. Elköszönt és megköszönt mindent. Nemsokára felállt, folytott hangon pedig csak ennyit tudott kipréselni magából: „Vigyázz magadral”, kifelé menet pedig keserű mosollyal integetett. A papája enyhe mosollyal viszonozta az integetést. Szemük újra találkozott, és a lány szemébe könny szökött. A papája tekintete a mozgó ujjaira vándorolt, melyek még mindig integettek, és elvonta a figyelmét. A sok nyugtató és antibiotikum.

Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan távozott is a lány.

Másnap, ugyanebben az időben, egy korosodó nővérke egykedvűen hajtogatta az ágyon lepedőt, valami régi slágert dúdolva.

Magas Bianka
ZVKK Kaffka Margit Tagkollégium

Tartalom megosztása: