keresés a weboldalon

Héttorony Egerszegen is (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Héttorony Egerszegen is (Videó)

2016 november 15 - kedd
Új helyszínként idén Zalaegerszeg is bekapcsolódott a Héttorony Fesztivál tizenegy, határon innen és túli városokat érintő programsorozatába. Makovecz Imre emlékére ötödször rendeznek országos világ- és népzenei roadshow-t, Egerszegen a faluházi mozgalmat bemutató filmvetítéssel kezdték a programot, majd kiállítás és koncert várta az érdeklődőket.

Balaicz Zoltán polgármester így köszöntötte a résztvevőket:

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben most először láthatta a közönség a kápolna terveit. A Magyar Művészeti Akadémia és a kormány több milliárd forinttal járulna hozzá Makovecz Imre építészeti örökségének megőrzéséhez: így remények szerint az eddig csak megálmodott épületek is életre kelnének. A helyi kezdeményezéshez eddig 4 millió forintot ajánlottak fel a napokban.

Zala megyében három faluház őrzi a mester kézjegyét és emlékét – tudtuk meg Fülöp Tibor építésztől.

Az építész terveinek és a merített papíron dokumentált rajzainak megtekintése után a Carmina Danubiana lépett színpadra. Ezúttal idén megjelent lemezükről hoztak a Hunyadiakról szóló hősénekeket. Szabó Zoltán együttesvezető elmondta, ők a kelet-európai népzenét kutatják elsősorban.

A budapesti Fanfara Complexa autentikus moldvai-csángó népzenét játszott. Bede Péter, a zenekar vezetője érdeklődésünkre elmondta: idén megjelent lemezükről hoztak dalokat és rendszeresen zenélnek táncházakban.

M.E./P.V.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: