keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Döntöttek (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Döntöttek (Videó)

2017 április 13 - csütörtök
Több gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos napirendi pontot tárgyalt csütörtökön Zalaegerszeg önkormányzata. A közgyűlés egyebek mellett határozott az egykori ZÁÉV munkásszálló felújításáról, melyet várhatóan a magyar állam is támogat. Emellett döntöttek egy logisztikai központ és konténerterminál megvalósításáról. A részletekről Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatta az újságírókat.

A városatyák ezúttal is túlnyomórészt gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtéssel kapcsolatos előterjesztésekről döntöttek. Ezek között szerepelt a 3B Hungária Kft. nyertes pályázata. A cég ennek köszönhetően közel 1 milliárd forintból Búslakpusztán egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos kutatásfejlesztési beruházást valósíthat meg. Emellett a Flex is innovációba kezd.


Egyre több köztéri alkotás díszíti a megyeszékhely belvárosát. Ebbe a sorba illeszkedik majd az egykori egerszegi várról készült térplasztika, a Szabó Gyula kefekötőmestert ábrázoló zsánerszobor, valamint a testvérvárosi címerek is. Az alkotások avatásának időpontjáról, illetve a város kitüntető címeiről is döntés született.


A testület határozott a sport mecénása díjról is. Ezt első alkalommal a Zalakerámia Zrt-nek ítéltek oda, amit várhatóan május 6-án, a magyar sport napján adnak át.

V.D./K.M.

Tartalom megosztása: