Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Elkezdődött (Videó)

• Publikálva: 2017.08.15. 13:37

Felújítanak 13 háziorvosi-, 17 védőnői- és 1 ügyeleti rendelőt Zalaegerszegen. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló korszerűsítésekre több, mint 350 millió forintot fordítanak.

 

Elkezdődött

Páterdombon, a Kinizsi utcai gyermekorvosi rendelőben augusztus elején kezdődtek a munkálatok. A kivitelező cég várhatóan október végén adja át az itt dolgozó orvosoknak a felújított létesítményt. Balaicz Zoltán polgármester beszédében rámutatott: a projekt a több, mint 20 éve nagy népszerűségnek örvendő „Egy orvos, egy rendelő” program újragondolása.

A gépészeti és energetikai fejlesztés mellett modernizálják az eszközparkot is. Többek között számítógéppel, nyomtatóval és vércukorszintmérővel gazdagodik az intézmény. Emellett a védőnői részlegre új bútorok kerülnek.

 Gecse Péter, a településrész önkormányzati képviselője elmondta még, hogy a Wlassics Gyula utcai felnőtt orvosi rendelőben rövidesen elkezdődik a munka, s a Radnóti óvodában is további fejlesztéseket terveznek. Bejelentette, hogy az intézmények korszerűsítése mellett folytatódnak a  járda- és útfelújítások.

 GY.A./P.V.B

 Fotó: Seres Péter