keresés a weboldalon

Menekülés a győzelembe

Zalaegerszeg címer
Hírek

Menekülés a győzelembe

2018 május 26 - szombat
Fordulatos találkozót játszott egymással a ZTE FC és a már bajnok MTK Budapest az NB II harminchatodik fordulójában, ahol a hazaiaknak létfontosságú volt a három pont megszerzése, hiszen a forduló többi eredményei után már öt pontra nőtt a hátrányuk a bennmaradást érő tizenhetedik helyhez képest.

Az első félidő közönségszórakoztató, gólokban gazdag játékot hozott. Babati a 16. percben szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a bajnokcsapat két perc alatt egy szabadrúgásból és egy akciógóllal fordított. Vernes Richárd remek emelése révén még a szünet előtt egyenlített a ZTE. A második félidőben Kulcsár szerzett vezetést a fővárosiaknak. A ZTE FC becsülettel küzdött, és ami fontos eredményesen. Vernes előbb egyenlített, majd előnyhöz jutatta csapatát. A 75. percben Babati góljával növelte előnyét a ZTE, amit még a hajrában egygólosra csökkentettek a vendégek. A ZTE FC hosszú idő után tudott nyerni és életben tartotta bennmaradási esélyeit.

A következő két fordulóban csak a győzelem mentheti meg a kieséstől a kék-fehéreket. Vasárnap a már kiesett Sopronnal, majd egy hét múlva a Mosonmagyaróvár ellen játszik Artner Tamás együttese. A mérkőzést Pillók Ádám vezeti, segítői Máyer Gábor és Legeza László lesznek, a tartalékjátékvezető pedig Derdák Marcell. Hajrá ZTE!

-P-

Tartalom megosztása: