Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Dombéroznak (Videó)

• Publikálva: 2018.07.05. 12:48

Rávezetni az embereket arra, hogy fantasztikus helyen élnek. Ez az egyik legfontosabb célja a Göcseji Dombérozónak a főszervező Magai Ágota szerint. Az idei rendezvénysorozathoz 24 település csatlakozott, így 10 nap alatt mintegy 40 program várja vendégeit. A részletekről csütörtökön tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Dombéroznak

Három évvel ezelőtt 3 nap alatt két falu mutatkozott be. Mára azonban az időtartam és a résztvevők száma is jelentősen nőtt, mert egyre többen felismerik, hogy az őket körülvevő értékek érdemesek a bemutatásra.

Magai Ágota, főszervező:

Ezúttal a megyeszékhely is gyarapítja a dombérozók listáját.

Tolvaj Márta, alpolgármester, Zalaegerszeg:

Az érdeklődők idén egy különleges helyszínre is ellátogathatnak. A járműipari tesztpályán ezúttal találkozik a hagyomány és a jövő.

Vigh László, országgyűlési képviselő:

Nova második alkalommal partner a kezdeményezésben.

Lendvai Jenőné, polgármester, Nova:

Az eseményről részletes információ a közösségi oldalon található. A program az úgynevezett nulladik napon - július 13-án – Becsvölgyén népzenei koncerttel és múzsák találkozójával kezdődik.

Sz.É./F.M.