Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Kinevezték (Videó)

• Publikálva: 2018.07.11. 16:13

Új elöljárója van a Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodának. Július elsejétől Ferge László tölti be a pozíciót. A Zalaegerszegen született őrnagy eddig Szombathelyen dolgozott, hasonló munkakörben.

Itt kaphatnak felvilágosítást a katonai pálya iránt érdeklődők. A kirendeltségen most nyolc ember dolgozik, a frissen kinevezett vezető őket koordinálja. Ferge László a zalaegerszegi iskolás éveket követően 1999-ben Pécsett szerzett diplomát művelődésszervező szakon. Hivatásos karrierjét Budapesten kezdte, majd Szombathelyre került gépkocsizó kiképző szakaszparancsnoknak. Ugyanitt később a toborzóiroda élére került. A vasi megyeszékhelyen összesen 17 évet töltött el. Az áthelyezést örömmel fogadta, számtalan megvalósítandó tervvel érkezett. A legfontosabbnak azt tartja, hogy minél több fiatallal megismertessék tevékenységüket.

Ferge László őrnagy, a 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője ennek a korosztálynak a honvédelmi nevelésén túl szeretné a civil társadalom és a katonaság közti kapcsolatot erősíteni. Ezért a közeljövőben egyre több városi rendezvényen találkozhat velük a lakosság. Emellett természetesen továbbra is kiemelten foglalkoznak nyugállományú társaikkal; ellátják a toborzási, érdekvédelmi, igazgatási valamint kegyeleti feladatokat is. Ferge László legfőbb szándéka bemutatni azt, hogy a katonai pálya nemcsak munka, hanem hivatás és életpálya egyszerre. Kinevezése határozatlan időre szól.

Sz.É./T.S.