Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Idősek világnapján (Videó)

• Publikálva: 2018.10.02. 11:20

Kulturális műsorral kedveskedtek hétfőn a nyugdíjasoknak a Keresztury VMK-ban. A programot a város Idősügyi Tanácsa és az Életet az Éveknek Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete közösen rendezte.

A színházteremben több mint 300 részvevőt köszöntött a polgármester. Balaicz Zoltán kiemelte: az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Zalaegerszeg azóta évente gondol a szépkorúakra.

Ezen a napon nyolc csoport lépett színpadra. Köztük a zalabesenyői Szivárvány Nyugdíjasklub.

Idősek világnapján

A szervezők idén is több száz érdeklődőt várnak a programokra. Lesznek játékos és sportos vetélkedők, valamint őket érintő előadások – tájékoztatott dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Országos Szövetség Zala Megyei Szervezetének elnöke.

A zenés és énekes produkciókat követően a ZAJ együttes lépett fel. A közkedvelt zenekar egy- órás koncertet adott.

M.E./K.M.