Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

OK Roadshow (Videó)

• Publikálva: 2018.11.08. 14:02

OK Roadshow zajlott csütörtökön az Ady Iskolában. A pénzügyi-ismeretterjesztő rendezvény felsőtagozatosoknak szólt: a játékos vetélkedők célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek alapvető fogalmakkal illetve a tudatos gazdálkodás fortélyaival.

OK Roadshow

Igazi showelemekkel színesített feladatok várták a házigazda intézmény és a Dózsa iskola diákjait. A délnyugat-magyarországi programsorozat három témát ölelt fel: a felelős szülők és gazdálkodó gyerekek; a fészekrakás pénzügyi vetületei; illetve a karriertervezés és pályakezdés kérdéseit. A pénzügyi kvíz mellett a gyerekek többféleképpen is próbára tehették tudásukat. A legtöbben köztük Gombás Kornél és Darók Ákos is úgy gondolták, hogy a kezdeményezés hasznos.

A 4 megyében mintegy 40 iskolát érintő projekt szándéka, hogy minél fiatalabb korban készséggé fejlesszék a pénzügyi tudatosságot. Ennek érdekében előadásokkal, koncertekkel segítik hozzá a fiatalokat az ismeretek megszerzéséhez - mondta Czeglédi Zsanett, a Délnyugat-Magyarországi Pénzügyi, Gazdasági, Gazdálkodási Edukációs és Ismeretterjesztő Program projektvezetője.

A város örömmel áll a hasonló felhívások mellé. A gazdasági fejlesztések elkerülhetetlenné teszik, hogy a felnövekvő generáció tagjai felkészülten vegyék át a stafétát - mondta dr. Vadvári Tibor alpolgármester.

A kétnapos vetélkedő tétje egy országos verseny. Itt -háromfős csapatokban-, a legjobbak mérhetik össze tudásukat

Sz.É./I.G.