keresés a weboldalon

Fiatal Vállalkozók Hete (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Fiatal Vállalkozók Hete (Videó)

2018 november 15 - csütörtök
A Fiatal Vállalkozók Hete alkalmából szervezett programot a FIVOSZ megyei egyesülete a zalaegerszegi járműipari tesztpályán. A rendezvényen egyebek mellett szó esett a márkaépítés folyamatairól és az új pályázati lehetőségekről.

A szervezők különleges élménnyel lepték meg a vendégeket, akik végigautózhattak a próbapálya már meglévő részein. Ezt követően a város polgármestere ismertette azokat az önkormányzati lépéseket, melyek hozzájárultak a helyi vállalatok megerősödéséhez.      

Balaicz Zoltán – polgármester, Zalaegerszeg:

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének zalai tagjai harmadik alkalommal rendeztek találkozót a pályakezdő, illetve a már rutinos cégvezetőknek. Céljuk az ismeretátadás és a tehetségek felkarolása volt.

Böjte Sándor – elnök, FIVOSZ Zala Megyei Szervezete:

A meghívott előadók jó példákon keresztül szemléltették, hogyan is működik egy sikeres szervezet. A férfi kosárlabda bajnokságban szereplő Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője szerint mindennek az alapja a csapatmunka. 

Bencze Tamás – vezetőedző, Zalakerámia ZTE KK:

Később szó esett a hamarosan megnyíló finanszírozási lehetőségekről és a hálózatépítés kihívásairól is. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.  

K.Zs./P.V.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: