Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

KRESZ az órarendben (Videó)

• Publikálva: 2018.11.29. 17:00

Tanrendbe kerül a KRESZ három zalaegerszegi iskolában. A 11-12 éves korosztály elméleti oktatása már zajlik, a gyakorlati tudnivalókat – képzett tanárok segítségével – tavasztól sajátíthatják el. A zalai megyeszékhely az ország második települése, ahol a diákokat ebben a formában is felkészítik az életre.

KRESZ az órarendben

Ha a gyerekek kerékpárral közlekednek a közúton, akkor járművezetővé válnak. Ezért nem csak fontos, hanem megkerülhetetlen a szabályok ismerete. Ezt a zalai megyeszékhelyen már évek óta szem előtt tartják, amit több program is igazol - mondta Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.

A BringaAkadémia 10 éve alakult. Munkatársai azon dolgoznak, hogy minél több fiatal számára elérhető legyen egy szakmailag megalapozott, játékos tanulási lehetőséget adó kerékpáros közlekedésbiztonsági program. Itt is az ő módszerük lesz a kiindulási alap - tájékoztatott Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia programvezetője.

Zalaegerszegen széleskörű összefogásnak köszönhetően az Eötvös, az Öveges, és a Liszt Ferenc Általános Iskola ötödikesei és hatodikosai technika, testnevelés, és osztályfőnöki órán szerezhetik meg a közlekedési ismereteket. Tanáraik erre speciális képzéseken készülnek - fejtette ki Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója.

A gyerekek érdekeit szem előtt tartó projektet a tervek szerint a közeljövőben kiterjesztik valamennyi helyi oktatási intézményre.

Sz.É./K.M.