keresés a weboldalon

Zegasztár Gála (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Zegasztár Gála (Videó)

2019 május 14 - kedd
Megválasztották a 2019-es Zegasztár győztesét. A Hevesi Sándor Színházban tartott gálaműsoron 26 produkcióra szavazhatott a közönség. A színvonalas esten közel 150 tehetséges fiatal lépett színpadra.

Látványos, egyedi és nívós előadásokat láthattak a nézők. A Zegasztár két elődöntőjében, összesen 51 műsorszámban, több mint 250-en mutatkoztak be. Ezt követően a zsűri és a közönség juttatta a gálára a legjobbakat. A produkció ötletgazdája – Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető – elégedett volt a látottakkal.

Az önkormányzat és a Zalaegerszegi Televízió közös eseményére több, mint 5 hónapon át készültek. Ebben a tv valamennyi munkatársa aktívan részt vett – mondta Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. ügyvezetője.

A nagy népszerűséget jelzi, hogy pár óra alatt közel 4500 szavazat érkezett. Ebből 866-ot az Albatrosz látványos Amazon koreográfiája zsebelt be.

A közel 170 tagot számláló egyesületből most több, mint 30-an egyszerre álltak színpadra. – árulta el Háriné Molnár Ágnes koreográfus. A lányok a zsűri mellett a közönséget is elkápráztatták. Így ők kapták a legjobbnak járó díjakat. A csapat Farkas Ferenc szobrászművész alkotását, egy 100 ezer forint értékű felajánlást, valamint okleveleket vehetett át.

Gy.A./F.M.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: