Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Lehet jelentkezni (Videó)

• Publikálva: 2019.07.04. 16:01

18. alkalommal rendeznek jótékonysági főzőversenyt az Aqua Cityben. A hagyományos programot augusztus 11-én tartják. Most a Zalai Boldogasszony, valamint az Altatás Biztonságáért Alapítványt támogatják.

Lehet jelentkezni

A megyeszékhely egyik legnagyobb közösségi rendezvényére tavaly közel 70 főzőcsapat nevezett. Ekkor a belépőkből, illetve az ételek árából több, mint 7 millió forint gyűlt össze. Zalaegerszeg a segítség, a jótékonykodás és az összefogás városa – mondta Balaicz Zoltán polgármester. Mert - mint hozzátette-, a megyeszékhelyen nincs rendezvény karitatív cél nélkül.

Az elmúlt évekhez hasonlóan közel 150 céget keresnek fel, hogy álljanak a jó ügy mellé. Tavaly 37 vállalkozás 2,3 millió forinttal járult hozzá az összegyűjtött adományhoz. A rendezvényt – melyen az emberek szívesen adakoznak - Vigh László országgyűlési képviselő is kiemelten támogatja.

Ezen a napon a jegyváltással szintén hozzájárulhatnak a jótékony akcióhoz a csúszdaparkba látogatók, mivel az Aqua City teljes bevételét az alapítványok kapják – tájékoztatott Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője.

Aki nem zalaegerszegi, ezen a családi napon a fürdőjegy megvásárlásával a csúszdákat is használhatja. Az eseményen a színpadi- és gyermekprogramok mellett sportolási lehetőségeket kínálnak a strandra látogatóknak.

Gy.A./K.M.

Fotó: Seres Péter

Kapcsolódó képgyűjtemény