Egész napos versmondás
Ady Endre születésnapját minden esztendőben gazdag programsorozattal ünneplik a költő nevét viselő iskolában. Az idei 125 éves évforduló arra késztette az intézmény tanulóit és pedagógusait, hogy a már hagyományos programokon túl újakat indítsanak el. Az idén egy hétig tartottak az Ady-napok.
Sikeres volt az Ady-hét

A péntek tanítás nélküli munkanap volt iskolánkban. Ekkor tartottuk a hagyományos Ady-napot. A program reggel koszorúzással indult, majd az alsó tagozatosokat sport-, játék- és kézműves-foglalkozások várták. Szerepelt a nap eseményei között városi német nyelvi rejtvényfejtő verseny, s kiemelkedett a rendezvények sorából a "Sokat tud az én kezem" megyei rajzverseny eredményhirdetése és díjkiosztó ünnepsége. Ez a programunk is kibővült Ady Endre születésének 125 éves évfordulója tiszteletére. Ady-vers illusztrációs versenyt hirdettünk. Nagyon szép, ötletes alkotások születtek.
Az iskola tanulói alig tudtak választani az egy hét sok-sok programja közül. Valamennyi rendezvénnyel ünnepeltek, hagyományokat ápoltak, és tisztelegtek a névadó emléke előtt. Lehetőségük nyílt a sportolásra, szórakozásra, ám mindezek mellett a komoly, tartalmas tanulmányi munkára is figyelmet fordítottak.