keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Elhunyt dr. Kustos Lajos

Zalaegerszeg címer
Hírek

Elhunyt dr. Kustos Lajos

2009 november 24 - kedd
Nyolcvanadik életévében november 24-én elhunyt dr. Kustos Lajos Zalaegerszeg egykori tanácselnöke, aki 36 évesen lett a város első számú vezetője, és több mint 25 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget. 1929. március 14-én a Vas megyei Kemenesmagasi községben született, 1949-től dolgozott az építőiparban, majd 1952-57-ig a Zalaegerszegi Ruhagyárban.

1979-ben a Politikai Főiskola állami vezetéstan szakán végzett és ugyanitt doktorált 1982-ben. Megyei tanácstagként is Zalaegerszeg érdekeit képviselte. Élete során számos elismerésben, kitüntetésben részesült, így megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1978-ban a Haza Szolgálatáért arany fokozatot.

Kitüntették Pro Urbe Zalaegerszegért díjjal és 2001-ben Zala megye Díszpolgára kitüntető címet kapott. Nyugdíjba vonulása után is évekig aktívan részt vett a város közéletében, egyesületek, alapítványok munkáját segítve.

„Kustos Lajost kiemelkedő városépítő személyiségnek tartom, aki Zalaegerszeg fejlődéséért rengeteget tett, így országos és nemzetközi elismertségéért is. Zalaegerszeg történetében az egyik leghosszabban tevékenykedő városvezető volt, mint tanácselnök” – reagált a halál hírére lapunknak a város polgármestere dr. Gyimesi Endre.

(Zala-Lap)

Tartalom megosztása: