keresés a weboldalon

Megkoszorúzták Szerencsés Rudolf emléktábláját (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Megkoszorúzták Szerencsés Rudolf emléktábláját (Videó)

2014 október 22 - szerda
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 58. évfordulója alkalmából a városban megemlékeztek Szerencsés Rudolfról is, aki a Zalaegerszegi Forradalmi Tanács utolsó elnöke volt. Az ünnepséget emléktáblája előtt, a Mindszenty iskola főbejáratánál tartották. Ez az épület egykor a Teleki Blanka Tanító- és Tanítónőképző volt, ahol Szerencsés Rudolf is tanított.

A megemlékezésen Balaicz Zoltán polgármester köszöntet mondott Hóbor József történésznek, aki kötetével segített felidézni a néhai földrajz, történelem szakos tanár életét. Szerencsés Rudolf özvegye, Takács Ilona és egykori diákjai is meghajtották fejüket az emlékmű előtt.

Az emlékezők között volt Billege István is, aki elmondta: Szerencsés Rudolfnak köszönhető, hogy a rábízott fiatalok nem sodródtak közvetlenül a forradalmi megmozdulásokba. Szerepvállalásáért 1957-ben letartóztatták, majd koholt vádak alapján két évre elítélték. Ezután csak tíz év múlva állhatott újra a katedrára. Zalaegerszeg nem fogadta vissza, Komlón talált megélhetést. Hetven évesen halt meg.

N.D./B.P.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: