keresés a weboldalon

Névadó ünnepség – felvette Szeliánszky Márta nevét a Béke Ligeti Iskola

Zalaegerszeg címer
Hírek

Névadó ünnepség – felvette Szeliánszky Márta nevét a Béke Ligeti Iskola

2024 szeptember 10 - kedd
Felvette Szeliánszky Márta nevét a Béke Ligeti Iskola. Az ünnepségen felavatták az alapító tiszteletére emelt domborművet. A pedagógusok és a tanítványok szavalattal és színvonalas műsorral készültek.

Az intézmény elődje – a kisegítő iskola – 60 esztendővel ezelőtt, 1964. szeptemberében nyitotta meg kapuit a Pázmány Péter utcában, majd 1986-ban új épületbe költöztek.
Az igazgatói feladatokat az első pillanattól kezdve nyugdíjazásáig Szeliánszky Zoltánné látta el.

Az eseményen az alapító unokája, Zakács Örs, illetve Kajári Attila is részt vett. Mint mondta, a tankerületi központ mindent megtesz azért, hogy a gyermekek minél jobb körülmények között tanulhassanak.

Az iskolába csaknem 170 sajátos nevelést igénylő tanuló jár. A legfiatalabb 7, míg a legidősebb 24 esztendős. A fiúk tanulmányaik során parkgondozó, míg a lányok textiltermék összeállító, illetve női szabó szakmát szerezhetnek.
A következő, 2025-26-os tanévtől számítógépes adatrögzítő képzést indítanak autista, illetve pszichés problémákkal küzdő fiataloknak.

Az iskola udvarán leleplezték és koszorút helyeztek el Szeliánszky Márta domborművénél. Az alkotást – Herman Aliz szobrászművész – fénykép alapján készítette el.

Képgaléria:


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: