keresés a weboldalon

A kultúra napján

Zalaegerszeg címer
Hírek

A kultúra napján

2015 január 30 - péntek
Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából iskolánkban megemlékezésre került sor.

E napon végzett ugyanis Kölcsey Ferenc a Magyar Nemzeti Himnusz megírásával, és ezzel egy időben ünnepeljük a magyar kultúra napját is.

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc, a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban. Első alkalommal 1828-ban jelentette meg.

A himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester komponálta 1844-ben. A nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által megszervezett zsűri döntésének köszönhetően. A nyertes pályaművet először a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án. Az első nyilvános, szabadtéri előadása 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. Azóta is hazánk hivatalos himnusza.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Ezeket a gondolatokat idézték meg többek között az iskolai előadás szereplői is. A Magyar Nemzeti Himnusz nevéhez méltó műsort köszönjük a szereplőknek és az őket felkészítő tanároknak.

Érdemes néha elgondolkozni, hogy mennyi jó szokást, hagyományt és nemzeti értéket őrzünk és tudunk átadni generációról generációra.

Harró Kornél 8.b
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: