keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Bűbájkomédia

Zalaegerszeg címer
Hírek

Bűbájkomédia

2015 március 12 - csütörtök
Egy csütörtöki délutánon osztálytársaimmal és iskolánk több osztályával együtt ismét bérletes előadásra indultunk a Hevesi Sándor Színházba. Már az úton sokat nevettünk, mókáztunk, így jó hangulatban léptünk be az épületbe. Ezt csak fokozta egyik társam tükör előtti „pózolása”, fotózkodása. Hiába, a technika…!

Aztán lassan elhelyezkedtünk. Olvasgattuk a reklámok szövegét, hirtelen azonban a nézőtér teljes sötétségbe burkolózott! Nem maradt el a szokásos sikítozás. Egyszer csak megvilágították a színpadot. Megkezdődött az előadás.

A színdarab egy 11 éves, Emese nevű lányról szól. Nagypapája, a Tata, a valóság határát feszegeti testcserével. Mesi (Emese) édesanyja tanárnő, aki nem igazán díjazza Tata kísérleteit. Mesi persze annál inkább kipróbálná ezt a különös csereberét, amibe Tata bele is egyezik. Hogy ki a másik „páciens”? Nos, ezt sajnos nem árulhatom el. Javaslom, hogy nézzétek meg az előadást, abból minden kiderül.

Jól járnak a nézők, hiszen humoros, vicces és szép darab részesei lesznek. Köszönjük, remek volt!

Kovács Kitti 6.b
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: