keresés a weboldalon

Frank Sinatra emlékest lesz Zalaegerszegen (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Frank Sinatra emlékest lesz Zalaegerszegen (Videó)

2015 április 03 - péntek
Nagyszabású koncerttel emlékeznek Frank Sinatra születésének 100. évfordulójára Zalaegerszegen. Az esten az énekes életművének legismertebb dalai csendülnek majd fel a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Rendezett tanácsú várossá válásának 130. jubileumát ünnepli idén Zalaegerszeg. Ebből az alkalomból a város vezetése számos kulturális programmal készül. Közéjük tartozik az április 24-ei Frank Sinatra emlékest is, melyről pénteken tartottak sajtótájékoztatót. Mint kiderült, az előkészületek már tavaly november óta zajlanak. A Wohner Dóra Jazz Quintett ismert zalai vendégzenészekkel – többek közt egy fúvósszekcióval – kiegészülve lép majd színpadra- tudtuk meg Berkes Dániel szervezőtől.

A rendezvény házigazdája Farkas Gergő, a Hevesi Sándor Színház művésze lesz, míg a fővédnökséget Balaicz Zoltán polgármester vállalta. Mint mondta, különleges élményben lehet része annak, aki jegyet vált az előadásra.

A sajtótájékoztatón megtudtuk azt is: az énekes klasszikus dalai mellett kalandos életútjáról is hallhatnak majd az érdeklődők.

K.Zs./E.K.

Tartalom megosztása: