keresés a weboldalon

Az internet veszélyeiről egy színházi előadás kapcsán

Zalaegerszeg címer
Hírek

Az internet veszélyeiről egy színházi előadás kapcsán

2015 május 31 - vasárnap
Az internet számos veszélyt rejteget a hasznossága mellett, és az emberi tettekre, a viselkedésre is negatív hatással lehet. A közelmúltban ezen téma kapcsán tekintettünk meg egy színházi előadást a Mindszenty-iskola olvasótermében, amely véleményem szerint nagyon tanulságos volt.

Az érdekes történet három fiatalról, Mátéról, Heniről és Zsuzsiról szól. Az ő példájuk rávilágít arra, hogy milyen könnyen lehet az internet által manipulálni mások tetteit, ill. a másik embert. A darab szól a rosszindulatról, a gonoszságról is, arról, hogy ezek milyen mély sebeket képesek okozni másoknak, és milyen cselekedetekre késztethetik.

Az előadásból kiderül, hogy Zsuzsit már évek óta folyamatosan bántották, és ezen sérelmek miatt hozta létre a facebook-os álprofilokat, és ezzel manipulálta sokáig Mátét és Henit.

A színpadi mű végére Zsuzsi került rosszabb helyzetbe, hiszen fegyelmi tárgyalás indult ellene. Azonban feltehetjük a kérdést, hogy ez az egész tényleg Zsuzsi hibája-e. Elvégre tettének előzménye az volt, hogy évekig megalázták, bántották.

Szerintem a történet kifejezetten illik a mai világunkhoz, hiszen egyre többet lehet hallani az internetes bűnözésről. Rengeteg közösségi oldal van, ezeken bizony könnyen „összefuthatunk” hamis felhasználókkal.

A másik nagyon fontos téma, mely felmerül a darab kapcsán, a fiatalok közti testi-, lelki bántalmazás. Nagy számban vannak sajnos lelkileg sérült gyerekek, és a legtöbben nem mernek erről beszélni, nehogy még jobban bántsák őket. A mai tizenévesek úgy mutogatják erejüket, hogy a gyengébbeket bántják és megszégyenítik. Az érzelmi bántalmazás egy életen át elkísérheti az embert, de ezt sokan nem értik meg, és csupán jó szórakozásnak tartják, hogy a másikat bármiféle módon bántalmazzák. Nem tudatosul bennük, hogy ezzel soha helyre nem hozható sebeket okoznak társuknak.

Ez az előadás mindnyájunk számára számos tanulsággal szolgált. Megtekinthettük, hogy a felvázolt tetteknek milyen súlyos következményei lehetnek. Remélem, mindnyájan elgondolkodtunk ezeknek a fontosságán, és egy életre szóló tanulság lesz, és ez alapján fogjuk élni a mindennapjainkat.

Hári Patrícia (8.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Tartalom megosztása: