keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Idősek Hónapja (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Idősek Hónapja (Videó)

2015 szeptember 29 - kedd
Október az Idősek Hónapja. Nekik szervezett 4 héten át tartó programsorozatot az önkormányzat és az Idősügyi Tanács. A részletekről és az eddigi tapasztalatokról kedden tájékoztatták az újságírókat.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Zalaegerszeg önkormányzata 2013-ban már egy egész hónapot szentelt ennek a korosztálynak. A város az idősügy területén végzett kimagasló és példamutató tevékenységének elismeréseként többször is elnyerte már a „Zala Megye Idősbarát Önkormányzata” díjat. Balaicz Zoltán polgármester azt mondta, az időseknek nagyon sokat köszönhetünk.

Éppen ezért idén is színes és tartalmas programok várják a szépkorúakat- tette hozzá a polgármester. A nyitó rendezvény október 1-én a Keresztury Dezső VMK-ban lesz. Ezúttal sem marad el a főzőverseny, a Szenior Akadémia, és az igencsak népszerűnek bizonyult ki mit tud vetélkedő – mondta Velkey Péter, a Humánigazgatási Osztály vezetője.

A városatyák felhívták a figyelmet arra is, hogy október 20-án köszöntik a díszokleveles pedagógusokat. A záró rendezvényen, azaz 29-én pedig többek között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes tart majd előadást.

N.D./I.G.

Tartalom megosztása: