Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Megemlékezés (Videó)

• Publikálva: 2017.09.05. 16:36

Keresztury Dezső születésének 113. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget a róla elnevezett téren. Mellszobra előtt irodalmi zenés műsorral és koszorúzással emlékeztek.

A Mindszenty, a Zrínyi, valamint az Ady iskola diákjai szavalták az egerszegi költő verseit. Emellett népzenét is hallhattak a résztvevők. A Keresztury Emlékbizottság nevében Szemes Béla titkár köszöntötte a jelenlévőket. A neves irodalomtörténész, műfordító és egyetemi tanár életét Kiss Gábor ismertette. A könyvtárigazgató elmondta: neki köszönhetjük például Madách Imre újrafelfedezését, valamint több zene-, színház- és könyvtártörténeti kutatást.

A szülőváros több rendezvénnyel ápolja az egykori irodalmár emlékét. Ennek köszönhetően az utókor is megismeri munkásságát – tájékoztatott dr. Gyimesi Endre, a Keresztury Emlékbizottság elnöke.

A műsor végén több intézmény és iskola helyezett el koszorút Zalaegerszeg díszpolgárának szobra előtt. Keresztury Dezső születésnapján, szeptember 6-án a Farkasréti temetőben és a fővárosi Semmelweis utcai háznál hajtanak fejet a város és a megye vezetői. Keresztury Dezső születésének 113. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget a róla elnevezett téren. Mellszobra előtt irodalmi zenés műsorral és koszorúzással emlékeztek.

Megemlékezés

M.E./P. V.B.