keresés a weboldalon

Gyerekbarát település Zalaegerszeg (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Gyerekbarát település Zalaegerszeg (Videó)

2017 november 08 - szerda
Gyerekbarát Település címet kapott Zalaegerszeg önkormányzata. Az UNICEF 1996-ban indította a programot, melyhez Magyarország 2015-ben csatlakozott. A megyeszékhely idén a Városi Diákönkormányzat kezdeményezésére pályázott.

Az „UNICEF Gyerekbarát Település” címet és a vele járó 2 millió forintot évente három olyan település nyerheti el, ahol a gyermekek jogait kiemelten kezelik. Idén a helyi önkormányzatoktól 18 pályázat érkezett, ezek közül nyert Budaörs, Orosháza és Zalaegerszeg – tájékoztatott Balaicz Zoltán polgármester.

A Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat áprilisi ünnepi közgyűlésén fogalmazta meg és fogadta el a jelentkezésre vonatkozó előterjesztést – mondta Juhász Előd János, a ZVDÖK diákpolgármestere, majd hozzátette:

A sajtótájékoztatón elhangzott: a város többek között azért nyerhette el ezt a kitüntető címet, mert főállású ifjúsági referense van, a diákönkormányzat önálló költségvetési sorral rendelkezik, az újszülöttek érkezését pedig anyagilag is támogatják. A díjjal járó támogatást a településen élő gyermekek helyzetének további javítására fordítják majd.

V.D./P.V.B.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: