keresés a weboldalon

Kiállítottak a GébART-on (Videó)

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kiállítottak a GébART-on (Videó)

2018 augusztus 13 - hétfő
Kiállítás nyílt a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen készült alkotásokból. A 27. táborban két hétig hattan alkottak. „A mindenséggel mérd magad” című tárlatot a Kézművesek Házában kizárólag pénteken tekinthette meg a közönség.

Alexandru Crisan festőművész Svájcból érkezett. A magyar származású alkotónak örömteli volt a Zalaegerszegen töltött idő. Mint mindenkit, őt is inspirálta a göcseji vidék.

A vendégeknek megtiszteltetés itt lenni. A táborba minden alkotó meghívás alapján érkezik.

A művésztelep 1992-ben nyitotta meg először kapuit. A több mint negyed századra visszatekintő tábor célja azóta sem változott. Amellett, hogy a résztvevőknek találkozási fórumot biztosít, az itt készült művek Zalaegerszeg kortárs gyűjteményét gazdagítják.

Gébárt című alkotások mindig, így most is születtek. Ezek nem feltétlenül a témát, inkább a hely szellemiségét idézik. A megadott tematikához, azaz a költői idézethez pedig saját látásmódjukon, technikájukon és érzelemvilágukon keresztül közelítettek.

V.D./P.V.B.

Tartalom megosztása: