keresés a weboldalon

A 90 éves dr. Tóth Endrét köszöntötték

Zalaegerszeg címer
Galériák
Dr. Tóth Endre 40 éves tanári pályájának egyharmadát (1953-1971) a Csány Közgazdasági Szakközépiskolában (akkoriban technikum) töltötte tanárként, igazgatóhelyettesként, illetve az intézmény igazgatójaként. Ezen időszak alatt költözött az iskola a régi Ady utcai épületből, a mai helyére, majd néhány év múlva új szárnnyal és tornateremmel bővült.
1971-ben a főiskola alapító-igazgatója lett, 10 éves direktorság után nyugdíjba vonulásáig (1992) a Közgazdaságtan Tanszéki Osztály vezetőjeként ténykedett.
(Polgármesteri Hivatal, 2018.02.12.) – Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: