keresés a weboldalon

Megtalálták a templomépítő kegyúr sírját

Zalaegerszeg címer
Hírek

Megtalálták a templomépítő kegyúr sírját

2013 november 21 - csütörtök
Valószínűleg az egykori templomépíttető kegyúr 750 éves sírját találták meg Zalaegerszegen. Az andráshidai városrész Árpád-kori katolikus temploma tavaly egy tűzeset során károsodott, a lelet a felújítást megelőző régészeti feltáráskor került elő. A szakemberek a sírban felfedezték egy később élt csecsemő maradványait is.

Az első kegyúr koporsófáját is sikerült feltárni. Ez segíthet abban, hogy akár egy-két év pontossággal meghatározzák a temetés idejét.

– Az 1260-as években eltemetett építettő sírját találtuk meg, ő volt a terület birtokosa – mondja Orha Zoltán régész. – Az ő ulajdona volt a templom is, és így az ő joga volt például a plébános személyének meghatározása, a főhelyen való temetkezés az oltár előtt, illetve a miséken az oltár előtt foglalt helyet a családjával. Ez a jog nemcsak rá, hanem az utána következő kegyurakra is vonatkozott. Mivel a családok kihalnak, változik a tulajdonos, így más tulajdonosok sírjai is itt lehetnek még.

A kegyúr a Terjék nemzetséghez tartozó Andornak lehet, aki kis- vagy középnemes volt a középkorban. A feltárások során a mai padlószint alatt megtalálták az eredeti, románkori oltár helyét, és a falmaradványokból arra is következtettek, hogy a középkorban tűzvész pusztíthatott az épületben. Akárcsak tavaly.

– A Jóisten gondviselése talán, hogy mindez így történt – szögezi le Ocsovai Grácián ferences házfőnök, a Jézus Szíve templom plébánosa. – Ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami jó is, ennek lehetünk tanúi itt az andráshidai templomnál is. Korábban már elkezdtük a felújítást a vizesedés miatt, de ez abbamaradt különféle adminisztrációs, engedélyezései problémák okán. És akkor leégett a harmonium, ami felgyorsította a folyamatot.

A rekonstrukció költsége mintegy 20 millió forint, ehhez a Jézus Szíve Plébánia 8 millió forintot nyert el pályázati támogatásként, és a hívek adományai mellett az egyházmegye, valamint az önkormányzat is hozzájárul a költségekhez. Gyutai Csaba polgármester szerint nem volt kérdés, hogy a felújítás mellé áll-e a város.

– Az andráshidai városrészben lévő templom a város legrégebbi épülete. Nagyon fontos, hogy tartozzunk valahova, hogy erősödjön a hitünk, erősödjön az identitástudatunk. Ehhez pedig a múltunk ismerete is szükséges.

Éppen ezért a polgármester szerint fontos lenne, hogy a helyreállítás után bemutassák, láthatóvá tegyék a középkori sír helyét. A térség legrégebbi templomát a felújítást követően újraszentelik.

P.Á.

Fotó: Seres Péter

Tartalom megosztása: