Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Portálja Választások

Újévi fogadás (Videó)

• Publikálva: 2018.01.08. 14:27

Újévi fogadást tartott pénteken az Arany Bárány Hotel Télikertjében Zalaegerszeg önkormányzata. Az eseményen átadták az Innovációs Díjakat. Ezeket -ezúttal is- két olyan helyi cég kapta, melyek tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez.

Intézmények és vállalkozások vezetői, egyházi méltóságok, közéleti személyiségek, politikusok. Csaknem háromszázan érkeztek a város immár hagyományos rendezvényére.

Újévi fogadás

Balaicz Zoltán beszédében elsőként az összefogásért mondott köszönetet. A polgármester később azokat a beruházásokat méltatta – köztük a járműipari tesztpályát -, melyek évtizedekre meghatározhatják a megyeszékhely gazdasági életét. Hozzátette azt is, hogy a különböző létesítményeket érintő fejlesztések tovább folytatódnak.

Balaicz Zoltán – polgármester, Zalaegerszeg:

A közgyűlés még decemberben határozott arról, hogy az AIB Építőipari és a Windoor Kft-nek innovációs díjat adományoz. Az ezt jelképező elismerést minden évben más zalaegerszegi képzőművész készíti el. Idén erre a feladatra Müller Imre festőművészt kérték fel. A kitüntetetteket meglepetésként érte a döntés.

Balázs Attila – ügyvezető, AIB Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.:

Péntek Károly – ügyvezető, WINDOOR Kft.:

 

Az átadás után a térség országgyűlési képviselője mondott pohárköszöntőt. Az est kötetlen beszélgetéssel zárult.

K.Zs./E.K.

Fotó: Seres Péter