keresés a weboldalon

Zalaegerszeg

Pál barátom

Zalaegerszeg címer
Hírek

Pál barátom

2015 április 01 - szerda
Van nekem egy régi jó Pál barátom a Tiszántúlon, akit már nagyon régen láttam. Utoljára kisiskolás korunkban találkoztunk, igencsak rég. Minap küldtem Neki levelet, melyben leírtam: kitűnő riporter lett belőlem. Megbeszéltünk egy interjút, hogy újra találkozhassunk.

Vonattal utaztam el arra a mesebeli vidékre, amit minden nyáron bebarangoltunk barátommal. Az öreg templom, az iskolák, a házak – mind ugyanolyan barátságosak voltak, mint mikor elkerültem innen. Szinte semmi nem változott, egyvalamit kivéve: azt a gyönyörűséges diófát, amit annak idején együtt ültettünk barátságunk jeleként.

Pál háza előtt szinte földbe gyökerezett lábam az izgatottságtól: milyen lesz újra látni legkedvesebb barátomat? Ám eszembe jutottak a gyerekkori szép emlékek, fölszaladtam a lépcsőn és kopogtam.

Máris megyek! – kiáltottak bentről. Nyílt az ajtó. – Barátom, de nagyon vártalak! Örülök, hogy eljöttél! Mondd csak, igaz-e, amit írtál, hogy így megszedted magadat, és első dolgod volt engem megkeresni?

Hát persze! Különben miért írtam volna neked levelet, hogy ide jövök?

Nahát! De ne ácsorogjunk az ajtóban! Kerülj beljebb!

Micsoda takaros házad van neked, barátom!

Ne hízelegj már! No, mondd csak, tényleg valamiféle interjút akarsz készíteni? Mire gondoltál pontosan?

Tudod, olvastam a nevedet a hírlapban, hogy valami fülemüle ügyén pereskedtél a szomszédoddal.

Oh, az bizony érdekes dolog volt. Gyere velem! Megmagyarázom, miért pereltem a szomszédot.

Rendben, csak egy percet várj, előveszem a jegyzetfüzetemet! – Előkerestem az irkámat, és követtem barátomat a hátsó telkére, ahol régen annyit játszottunk. Ó, boldog gyermekkor!

Látod-e azt a terebélyes diófát?

Igen, látom, meg emlékszem is rá!

No, ez az én gyönyörűséges fám ugyancsak jól érzi magát ebben a hatalmas kertben. De az egyik ága átnyúlik ahhoz az öntelt szomszédhoz. Az én diómat szedi róla! – ezt úgy mondta Pál, mintha valami nagyothallóhoz beszélt volna.

Értem én, de hogy került ide a fülemüle?

A per, igen. Az meg úgy esett – mondta majdnem kiabálva -, hogy egy reggel itt pihentem cseppet munka előtt. ( Ebből sejtettem, hogy barátom napjai nagyobbik részét inkább lazsálással tölti munka helyett!). De még be sem fejezhettem gondolatmenetemet, mert beszédét háromszoros hangerőn folytatta:

Egy fülemüle szállt az én fám ágára, és gyönyörűt dalolt nekem. Az a felfuvalkodott szomszédom erre belém kötött, hogy az a fülemüle az övé. Mert a fa hozzá átnyúló ágán énekel.

Tehát akkor egy kis vita miatt mentetek pörre, jól értem?

Nem kis vita volt az! Egymásnak ugrottunk, az a rátarti alak álnokul elgáncsolt, és becstelenül otthagyott! Majd az azt követő napokon keresztbe tett nekem, ahogy csak tudott. – akkor láttam meg, hogy a szomszéd ott állt a teraszán. Megértettem, miért is beszélt Pál olyan rikoltozó hangon.

Na, hagyjuk ezt a szégyentelen embert, menjünk be a házba! Igyunk egyet arra, hogy újra találkoztunk!

Miután bementünk, elbeszélgettünk jó pár órát. Későre járt már, idejét láttam hazamenni. Barátom felajánlotta: elkísér a vasútállomásig, addig mutat néhány új helyet a városban, amelyeket nem ismerek. Aztán a vonathoz értünk. Érzékeny búcsút vettem ettől a kedves környéktől és Páltól, akivel megbeszéltük, hogy rendszeresen levelezünk majd egymással.

Hazafelé azon elmélkedtem, hogy mit fogok majd írni, amit megjelentethetnek a lapokban. Végül úgy határoztam, hogy csak a következő pár sort vetem papírra: „ A fülemüle rejtélyes ügye megoldatlan marad mindaddig, míg a két perelő ki nem békül egymással, vagy amíg az egyikük le nem fizet egy bírót a maga igazáért.”

Pete Dóra 7.c
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: