Április 8-án 5 órakor megszólalt az ébresztő. Tudtam, hogy ez jót jelent, szóval fáradtságomon felülemelkedett a várakozás okozta izgalom, mivel tudtam, 1 óra múlva kezdetét veszi utunk Pozsonyba.

3 és fél órás buszozás és a határnál való papírmunka elvégzése után megérkeztünk a szlovák fővárosba. Szeles, de tiszta idő fogadott minket, partnereink pedig csillogó szemekkel futottak elénk, már-már örömkönnyektől ittasan öleltek át minket. Megérkeztünk iskolájukba, amely ezer szállal kötődik Mária Terézia uralkodónkhoz. Az iskola tornatermében sütemények, rágcsálnivalók és üdítők tömkelege várt ránk, az úttól elfáradva rá is vetettük magunkat a harapnivalókra. Miután kölcsönösen köszöntötte egymást a két vezetőség, rövid ismerkedős játék, majd a várva várt ebéd következett. Ezután a közeli Szent Márton-dómot jártuk végig, és a plébános egy kis kápolnában misét is tartott számunkra.

Az iskolába való visszaérkezéskor jókedvű-, viseletbe öltözött táncosok vártak ránk vidám éneklés mellett. Távol áll tőlem a néptánc és a hagyományőrző tevékenységek, de remek hangulatot varázsoltak, és mindannyian fülig érő mosollyal táncoltuk a tradicionális szlovák táncokat.

A programok után hazaérkeztünk a családokhoz. Egy rendkívül intelligens, talpraesett fiúnál, Adamnál voltam, akinek szülei és öccse is 3 napra családtaggá fogadtak teljes mértékben. Édesanyjával már volt szerencsém tavaly itt Zalaegerszegen is találkozni, ugyanis ő az iskolájukban kémia- és matematikatanár, és benne volt az utazó csoportban 2015-ben is. Adam édesapja egy igazi úriember, aki (a család többi tagjához hasonlóan) kiválóan beszélt angolul, így kommunikációs nehézségek egyáltalán nem akadtak. A fárasztó nap miatt egy laktató vacsora és gyors fürdés után már 9 órakor sikerült elaludnom.

Másnap ismét az iskolába vezetett első utunk, onnan azonban megkezdődött egész napos túránk. Meglátogattunk számos gyönyörű templomot, a várat, csodás tájakat láthattunk. Megmutatták nekünk városuk nevezetességeit is, a múzeumot, ahol Mária Terézia korába kalauzoltak el minket az idegenvezetők.

A nap végén fáradtan szálltunk le buszunkról. Miután visszaértünk Adamékhoz, ismét rengeteg étel és ital várt. Épphogy lepihentem, miután jött az ötlet partneremtől: menjünk moziba! Mi mást válaszolhattam, egyszer járok Pozsonyban, akkor pedig ne pihenni menjek oda, tehát habozás nélkül igent mondtam. A mozi után buszozás és villamosozás után végre hazaértünk (este 11-kor), és villámgyors fürdés után már ismét a sarkokat számoltam.

Másnap reggel elérkezett a városban való tartózkodásunk vége. Még egy városjáró csapatverseny volt a repertoárban, majd ebéd, ezután elérkezett az érzékeny búcsú pillanata. Mint az elején említettem, a szlovák kollégák és diáktársak megígérték, mindent megtesznek, hogy mi is felejthetetlen emlékekkel távozhassunk. Sikerült is nekik. Nagy szívfájdalommal köszöntünk el tőlük, de szívünk mélyén mindannyian reméljük, nem az utolsó alkalom volt ez, hogy láttuk egymást.

Este hazaérkezvén örömmel gondoltam át ezt a 3 napot, és kijelenthetem: jó érzés volt cserediáknak lenni Pozsonyban.

Arnóth Bence (10.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg