A hajnali öt órai indulást követően Szlovéniába érve idegenvezetőnk, Patyi Zoltán is csatlakozott hozzánk. Első megállóhelyünk Trojane volt, ahol megkóstoltunk egy helyi „specialitást”, a fánkot. A lekváros és csokoládés édességek elfogyasztása közben gyönyörködtünk a szép kilátásban. Ezt követően Olaszország egyik legszebb tengerparti városába, Triesztbe vezetett az utunk, ahol a part menti sétányon töltöttünk el egy kis időt, és persze sok fényképet készítettünk.

Ezután visszaindultunk Szlovéniába, és felkerestük az egyedülálló Skocjanske-i barlangot. Itt töltöttük a délután nagy részét. A helyi idegenvezető nagyon kedves volt, mindig megvárta, amíg a miénk lefordította, amit ő mondott. A barlang hatalmas mélységeivel és szebbnél szebb cseppköveivel mindenkit lenyűgözött. A látogatók számára kialakított ösvényről lenéztünk az alattunk hömpölygő folyóra, amely teljes egészében átszeli a barlangot. Az ösvény egy részen függőhíd formájában folytatódik, így a hídon áthaladva gyönyörködhettünk az alattunk csobogó vízben. A barlangtúrát követően idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a hegynek azon része, ahol a lift volt, beomlott, így gyalog kellett sok-sok lépcsőt leküzdve visszasétálnunk a kiindulási helyre. Már így is nagyon elfáradtunk, de a napnak korántsem volt még vége. A természeti csodák után egy kis történelem is következett, elvégre az utazás tanulmányi kirándulás címen szerepelt.

A Nagy Háború történelmi emlékhelyeiből számosat bejártunk, elsőként az Osztrák – magyar Katonai Temetőt kerestük fel. Itt a hazájukért harcoló magyar és osztrák katonák sírjánál megkoszorúztuk az emlékművet, majd közösen elénekeltük Szózatot. Az első világháború egyik legvéresebb csatájára, a doberdói csatára emlékezve felkerestük a doberdói Nagy-hegyen álló emlékművet. Itt szintén elhelyeztünk egy koszorút és énekeltünk is. Tettünk egy rövid sétát a hegyen, így láthattunk a katonák által a sziklába vájt kavernákat, valamint a felhős idő ellenére az Adriai-tengerre is szép kilátás nyílt. A szemerkélő esőben aznapi utolsó állomásunkhoz érkeztünk. A Szent Benedeknek, Európa védőszentjének a tiszteletére épített, Visintiniben található Magyar Kápolna egyike az isonzói csatákban elhunyt hősök emlékhelyeinek. A kápolna ugyan egy szlovén család udvarán áll, de jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben a magyar köztársasági elnök, Dr. Sólyom László avatta fel. Itt szintén elhelyeztünk egy koszorút, majd közösen elmondtunk egy imát.

A tartalmas nap után Goriziába érkeztünk, ahol egy órát tölthettünk egy bevásárlóközpontban. Az idő leteltével, a másnapi élelemmel feltankolva érkeztünk meg Nova Goricába, a szállásunkra. Az egyetemi kollégiumban két-, illetve háromágyas szobákban szállásoltak el minket. Mivel mindenki igencsak elfáradt, azonnal birtokba vettük a zuhanyzókat, hogy egy kissé felfrissülhessünk. Az otthonról hozott vagy vásárolt vacsora után késő estig egymás szobáiba átlopózva beszélgettünk.

Másnap a kora reggeli kelés és indulás után Tolmin városát kerestük fel. Innen két kisebb buszba szálltunk át, mert a mi buszunk nem fért volna el a Jávorca – hegyre vezető keskeny szerpentin úton és a kanyarokban. A 15 – 20 perces kanyargós buszos utat követően még körülbelül ugyanennyit kellett gyalogolnunk, hogy felérjünk egészen a kápolnához. Fent csodálatos táj tárult elénk, aminek a látványával nem győztünk betelni. Az ökumenikus Szentlélek kápolnába belépve helyet foglaltunk a padokban, majd meghallgattuk a hely rövid történetét. Ezt hallgatva jöttünk rá igazán, hogy mennyi honfitárs és katona esett itt el. Az itt harcolók közül annyian vesztették életüket, és akik életben maradtak, mégis hinni tudtak abban, hogy győzhetnek, és meg tudják védeni hazájukat. Az elesett társaik halála olyannyira megrázta a még élőket, hogy hamarosan önszántukból elkezdtek egy templomot építeni az emlékükre. Amikor lejöttek a hegyekről pihenni, a templom építésénél segédkeztek, így ez által az ő lelkük is megnyugodhatott. Számunkra elgondolkodtató, hogy mi még kis áldozatokra sem vagyunk sokszor képesek, de ők még a halált is vállalták a hazáért. Ezekkel a mély és megdöbbentő gondolatokkal elhelyeztük a koszorúnkat, imádkoztunk, majd osztálytársunk, Gombos Luca elénekelte a Most múlik pontosan hazafias változatát, a Tartsd magad, nemzetem! című dalt. A falakat belülről a háborúban használt lőszeresládák oldala borítja, ezekbe pedig a környező hegyeken zajlott csatákban elesett katonák neveit égették bele. A templomot kívülről az Osztrák – Magyar Monarchia tartományainak címerei díszítik, ezzel emlékeztetve minket arra, hogy ezekben a csatákban az osztrákok és a magyarok mellett más nemzetiségűek is harcoltak itt. A kápolna megtekintése után elsétáltunk egy közeli kavernába, amelyben koromsötét volt, így meg kellett találnunk a túloldalon a kijáratot.

A hegyről leérve egy több órás út következett. Ez alatt áthaladtunk a Vrsic – hágón is, amely arról híres, hogy az út 50 hajtűkanyaron keresztül ér fel a hegyre, majd le. Útközben a busz ablakain keresztül csodálatos látvány tárult elénk. A havas hegycsúcsok, a kilátás élménye és a rengeteg fotó minden fáradságért kárpótolt bennünket. Innen hamarosan megérkeztünk a Bled közelében található Vintgar – szurdokhoz. Ezen egy keskeny gyalogút húzódott végig a szoros egyik, majd másik oldalán. Számomra ez marad a legkedvesebb emlék a kirándulásról, akár órákat is el tudtam volna tölteni itt, mert annyira megfogott a hely szépsége. Az, hogy a természet az úr, és ebbe senki sem avatkozik bele.

Az idő rövidsége miatt hamarosan tovább indultunk, így még Bledben a tónál is el tudtunk tölteni egy órát. Sétáltunk a parton, élveztük a napsütést, ahogy megcsillant a víz felszínén. Többen elnyaltunk egy gombóc fagylaltot, vagy megkóstoltuk a helyi krémest.

A hazaúton majdnem mindannyian aludtunk egy keveset, aki pedig épp nem az igazak álmát aludta, az filmet nézett. Az ablakon kitekintve lassan tudomásul kellett vennünk, hogy emlékek sokaságával telve lassacskán elhagyjuk a hegyvidéket és hazaérkezünk. A sofőrünk, amiért egész úton jól viselkedtünk, és mindig betartottuk a meghatározott időkorlátokat, meghívott bennünket egy körre (persze csak a körforgalomban ).

Ez az osztálykirándulás életem eddigi legjobb élményei közé tartozik, és azt hiszem, méltó lezárása volt az együtt töltött nyolc évünknek. Szebbnél szebb élményekkel és kalandokkal gazdagodva érkeztünk haza, és azt hiszem, ezt elsősorban a szervezőknek köszönhetem, de nagyban hozzájárult az is, hogy kivételesen egészen jól viselkedett az osztályunk.

Beczők Dóra (8.b)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium