Az alaptörténet szerint Mack kirándulni viszi a gyerekeit, és egyik nap szerencsétlenségek sorozatát követően eltűnik kisebbik kislánya, Missy. Mint később kiderül, egy veszélyes sorozatgyilkos rabolta el, nem hagyván mást maga után, mint egy katicabogaras hajcsatot.  A katicán öt pötty volt, a kislány pedig az ötödik áldozat. A hívő Mack kétségbeesetten keresi gyermekét, de nem talál mást ruháján kívül, amelyre egy telepesek által elhagyott, rossz emléket idéző viskóban találnak rá. Ezzel Missyt halottá nyilvánítják, apja pedig elfordul Istentől. Mindaddig, amíg egy különös levél hatására újra fel nem keresi a szörnyű helyet. Itt találkozik Istennel (Papa), aki egy jó háziasszonynak tűnő, kreol bőrű, nagydarab asszony; Jézussal, aki egy hosszú orrú, vézna emberke, és a Lélekkel (Sarayu), aki egy megfoghatatlan lény. És nem utolsósorban Missyvel, aki felhőtlenül boldog. Sok mindent meglát, megtapasztal, és ezeknek köszönhetően lerázza magáról a Nagy Szomorúságot.

Igazság szerint többször is odavágtam a könyvet a földhöz, mondván, hogy én ezt semmi szín  alatt nem olvasom el. Szerencsére ez nem így történt, és láthattam Istent és a Szentháromságot egy másik oldalról, ami nekem nagyon szimpatikus. A regényben megfogalmazódtak bonyolult teológiai gondolatok is, amelyeket nem értettem meg teljes mértékben, igyekezetem ellenére sem. Talán majd egyszer….. Sokszor gondoltam arra, hogy én is szívesen találkoznék Papával, de rá kellett jönnöm, hogy velem és bennem van, mindig és mindenhol. A történet rávilágított a Megváltás és Szentháromság lényegére. Mack gyógyulása egyszerűen fantasztikus. Isten minden megtört embernek lehetőséget ad a gyógyulásra, de van, aki csak néz, de nem lát, és így nem él ezzel a lehetőséggel. 

A könyv olvasása óta több dolog is megváltozott bennem. Először is valahányszor meglátok egy katicabogarat, kiráz a hideg. Másodszor pedig rájöttem, hogy „bármekkora legyen is Isten hatalma, Ő először nem abszolút Mesterként, a Mindenhatóként mutatja magát. Ő mindenekelőtt az az Isten, aki a mi emberi szintünkre helyezi és korlátozza önmagát.”