Augusztus 20-i ünnep Andráshidán

Zalaegerszeg címer
Hírek

Augusztus 20-i ünnep Andráshidán

2025 augusztus 21 - csütörtök

Megáldották az új kenyeret Szent István napján, Andráshidán. A Keresztury Dezső VMK Andráshidai Művelődési Háza és a településrész önkormányzata évek óta támogatja az itt élők kezdeményezését.

 

 

Az ünnepi műsort szentmise előzte meg. A megemlékezésen Domján István önkormányzati képviselő kiemelte: jövőnk és nemzetünk fennmaradását a közösségek összetartása, a családok fennmaradása és az idősek bölcsességének tisztelete adja. Hangsúlyozta: ez a lakóközösség a rendszerváltást követően elsőként kezdeményezte az utca nevének megváltoztatását.

Az emlékmű egy helyi kézműves mester gondos munkáját dicséri. Alkotásának különlegessége, hogy azt egy hiteles ereklye ihlette, amely István király valódi arcvonásait idézi. Az ünnep zárásaként az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület egyházi énekeket, a Szélrózsa tánckör pedig moldvai ritmusokat adott elő.

A kenyérszentelést követően az utcában élők – a hagyományokhoz híven – vendégül látták a megjelenteket.

M.O./V.S.


További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.

Tartalom megosztása: