A levéltár jó évet tudhat maga mögött. Rekord mennyiségű pályázaton nyertek pénzt az iratok kezeléséhez, védelméhez és természetesen a kutatómunkához, valamint azok eredményeinek közléséhez, kiadványok készítéséhez. Egy levéltárosnak szíve csücske maga a kutakodás, utánajárás, a tudományos munka. Legalábbis Káli Csaba igazgatóhelyettes számára bizonyosan.

– Van, amikor öt-tíz év múlva érik kötetté egy munka, de általában 2-3 év kutatás szükséges egy könyv megírásához. Az előkészítés során átnézzük az anyagot, szisztematikusan válogatunk, cédulázunk, fénymásolunk, interjúkat veszünk fel. Fél-egy év kell a könyv megírásához, tehát valamivel kevesebb idő ez, mint a kutatás – mondja az igazgatóhelyettes. – Egy rutinos kutató már a dokumentum kézhez vételekor tudja, hogy hova fogja azt helyezni, miként írja le. Az átnézett iratok 10-20 százalékából ír le valamit, céduláz ki. Ennek az anyagnak további 30 százaléka esik ki a könyv írásakor. A megmaradt kiválogatott munkát sok esetben felhasználjuk később is.
– A kutatószolgálat nemcsak önöknek segít. Hányan és miként veszik ezt igénybe?
– A levéltáros leginkább a szobájában vagy otthon dolgozik, de néha mi is ott vagyunk, mert lusták vagyunk felvinni a dobozokat. A hozzánk betérő szinte minden iratba betekintést nyerhet, a 20 századi dokumentumoknál vannak bizonyos adminisztratív korlátok. A hatvan évnél fiatalabb iratoknál kell figyelni, mivel hazánkban a  személyiségi jogvédelem hatvan esztendő: azaz a születéstől számítva kilencven, és a haláltól számítva harminc év. Ez azt jelenti, hogy személyi adatot nem ismerhet meg a kutató, ezt ő nem nézheti meg első körben. Vagy egy anonimizált fénymásolatot kap, bár ez nagyon költséges a kutató számára, nem is szoktuk alkalmazni igazán. Másik megoldás, ha az adott személynek vagy annak hozzátartozójának hozza a beleegyezését. Ez is szinte lehetetlen. Marad a harmadik változat: ha tudományos munkának számít egy kutatás, akkor egy támogatói állásfoglalást kell hozni. Az ő munkáját egy tudományost kutatást végző szerv által kell tudományosnak minősíteni. Családfakutatásnál nincs gond, hiszen saját családjának őseit keresi, az engedély már adott.
– Található a levéltárban 50-60-as évekbeli irat? Itt leginkább az 56-os perekre, illetve a későbbi ügynökiratokra gondolok.
– A III/III-as, III/II-es iratoknak nincsen igazán Zala megyei vetülete. Az ÁVH vagy a rendőrség állambiztonsági iratai már eleve Budapestre kerültek. 1989-90-ben a rendőrkapitányságokról, főkapitányságról a fővárosba vitték a dokumentumokat. Annak egy része átkerült az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához. Az ÁVH-nak például vagy megsemmisültek az iratai 56-ban vagy eltűntek. Néhány dosszié van csak, melyek úgy maradtak meg, hogy a forradalom előtt folyó rehabilitáció kapcsán kikérték az iratokat a bíróságok. Aztán ezeket ittfelejtették, évtizedekig porosodtak egy páncélszekrényben. Valamikor a 90-es évek közepén kerültek át hozzánk ezek a dokumentumok a többi bírósági irattal együtt. De hangsúlyozom, nagyon jelentéktelen írások, tyúklopási ügyek. Ha én szeretnék kutatni egy ilyen témában, akkor nekem is engedélyt kell kérnem a történeti levéltárban. Véleményem szerint egy kicsit több a misztikum és valamennyire felfújt ügynek érzem ezeket a dossziékat. Egy-két idősebb úr, hölgy jött be eddig hozzánk, akik kíváncsiak voltak a róluk szóló jelentésekre. Ők tudták, hogy kik írtak róluk és kíváncsiak voltak ezekre. Ám eddig még nem jöttek tömegével hozzánk emiatt az emberek. Az új kutatószolgálat továbbra is a tudományos munkáknak ad helyet elsősorban, s mi ennek nagyon örülünk.