Mindez nem érvényes Ion Luca Caragiale Farsang címmel játszott darabjára, amelyet az egervári várkastélyban mutatott be a Zalai Nyári Színházak Kht. alkalmi társulata. A román szerző több művét is rendező Merő Béla (legutóbb Az elveszett levél című darabot az alsóerdei színpadon láthattuk) ezúttal a nyári zalai színházi évad legjobb rendezői teljesítményét nyújtotta. Merő mostani sikerességének egyik biztosítéka, hogy következetesen meg tudta valósítani azt a dramaturgiai elképzelését, amely a nevettetés középpontba állítását tűzte célul. Ennek elérésére a színpadon kitűnő érzékkel használta fel az írott darab nyújtotta lehetőségeket: az emberi visszásságok szatirikus leleplezését, a bohózat határáig tágított „vígjátéki helyzetek szellemes variálását” és a caragiale-i komédia abszurd szituációkat felkínáló elemeit. Rendezésének másik erősségét a jelenetek tudatos és részletes kidolgoztatása jelentette, amelynek következtében – Bodor Ádám az eredeti szöveghez és Szász János átültetéséhez viszonyított kötetlenebb fordítása, valamint a pikánsabb színpadi megoldások ellenére – a legmerészebb verbális színészi megnyilvánulások és gesztusok is a frivolitás keretein belül maradtak.
Caragiale Farsang (1885) című darabjában a miniatűr mozzanatoknak is fajsúlyos szerepük van, hiszen maga a cselekmény rendkívül szűkreszabott. A mű eseményeinek egyik lényeges színhelye a borbélymester külvárosi műhelye, a másik közeg a farsangi bál színes forgataga. Az előbbi helyszínre érkezők – Bóbitás Janó, Mica, Adóhivatali Gyakornok – valamennyien Mátyásra, a borbélymesterre várakoznak, miközben csupán Jocó, a borbélysegéd „szórakoztatja” őket. Az egymás között zajló kommunikáció során kiderül, hogy Micát szeretője megcsalta, s Bóbitás Janó kedvesét, Didinát ugyancsak elcsábították. A szerelmi bonyodalmak tárgyi bizonyítéka egy levél, amelyet Mica írt titkos szerelmének, aki azt Didina hálószobájában elveszítette. A félreértések, gyanúsítgatások és hazudozások (senki senkinek nem mond igazat) sorozata után megtudjuk, hogy az asszonyok körüli szerelmi bonyodalmak Mátyáshoz vezetnek.
A farsangi álarcos bál zűrzavaros forgatagát követően a történet ismét a borbélyműhelyben folytatódik, ahol megoldódnak a rejtélyek, elcsitulnak a konfliktusok és minden félreértés tisztázódik, megteremtődik az élet hétköznapi rendben való folytatásának esélye…
A koncepziózus rendezés dicsérete mellett elismeréssel kell szólnunk a díszlet- és jelmeztervező munkájáról; Isten az egervári előadás felépített színpadképe, a szereplők ruházata kitűnően illeszkedett a darab miliőjéhez. Mira János élethűen berendezett borbélyüzlete a „város érdes részének” hangulatát életre keltve teljességgel idomult az író szövegkönyvi instrukcióihoz, az alkalmazott kellékekkel funkcionálisan segítette a rendezői elképzelések megvalósulását. Laczó Henrietta ötletes jelmezei találóan hangsúlyozták a mű szereplőinek társadalmi státusát. Különösen hatásos volt az inkognitójuk megőrzésére törekvő álarcosbáli figurák öltözékének fantáziadús megtervezése.
Caragiale Farsangjának több szerepét a magyar színházi élet kiválósága alakította. Valamennyien bizonyították, hogy a színpadon ripacskodó, direkt hatások kiváltására törekvő megnyilvánulásokkal szemben – vígjátékok szerepeire különösen érvényes – igényes színészi játékkal érhető el igazán a kívánt eredmény. (Ne feledjük, hogy a nagy európai komédiaszerzők műveinek előadói a kor legjobb színpadi művészei voltak!)
Az író művének sajátosan egyedi alakjai a színészek tökéletes mesterségbeli tudása révén keltek életre, így aztán az apróbb árnyalatnyi különbségektől eltekintve a férfi és női szerepekben egyaránt színvonalas alakításokat láttunk. Szívesen emlékezünk Epres Attila (Jeremiás Mátyás, borbély és felcser), Haás Vander Péter (Bóbitás Janó), Ujlaki Dénes (Tuskólábú), Szívós Győző (Adóhivatali Gyakornok), Fehér Anna (Didina), Takács Katalin (Mica) szerepében nyújtott karakterisztikus játékára. A vendégszínészek mellett külön dicséretet érdemel Kiss Ernő, a Hevesi-színház színésze a borbélysegéd alakjának megformálásáért.