keresés a weboldalon

Diákönkormányzati választás

Zalaegerszeg címer
Hírek

Diákönkormányzati választás

2015 október 29 - csütörtök
Október 14-én, szerdán rendezték meg a 2015-16-os diákönkormányzati választást a város dísztermében.

Először Balaicz Zoltán polgármester, majd Bognár Ákos mondott beszédet. A tavalyi vezetők ismertették a 2014-15-ös tanévben végzett tevékenységeket, azok eredményeit. Ezt követően Bognár Ákos elmondta, hogy az egész testületet, s nem csak a kiüresedett helyeket töltik fel.

Ezután bemutatkozott a 11 jelölt, közülük mindenki öt főre szavazhatott. Amíg a voksokat összesítették, addig minket egy másik teremben vendégül láttak.

Nagy izgalmak közepette bejelentésre került az idei testület tagjainak neve. A diákönkormányzat testülete kijelölte erre a tanévre Kövesi Csabát diákpolgármesternek, Juhász Előd Jánost pedig diák – alpolgármesternek. Mivel az általános iskolások közül senki nem indult posztokért, így Takács Nikoletta (iskolánk egykori tanulója) lett az általános iskolás közvetítő. Jegyzőként Gál Gréta kapott feladatot.

A választást közös fotó készítése követte.

Németh Cintia 8.d
Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola

Tartalom megosztása: