Fent, a keresztemen…
Farkasok marcangolnak, vagy majd medvék tépnek…
Inkább előre nézek. Előre, hogy ne lássam azt, ami azt akarja, hogy lássam,
és lássam azt, amire soha sem vágytam…
Látni azt, mitől félek. Látni azt, hogy végem, s rögtön elvészek…
De miért is félek?..
Talán nem kéne…
Talán valaki vár rám odaát…
Vagy nincs semmi odaát?..
Már nem is izgat, mi van ott…
Már itt vagyok…
Fent, a keresztemen…
Már nem félek…
Leszögezett pár rideg fém elem…
De mégis valami meleget érzek…
De már nincsen nyár, hideg, s tél van…
Vérem lassan szilárddá vált…
Kihunytam…
Nem érzek, nem félek, nem is remélek. Csak nézek…
Nézek rátok fentről, a fáról…
Mely már korhadt, menten összerogyhat, de nem tevé…
Felszögelve rá, nézem mi vár reád…
Ugyanez a rusnya út, fel a dombra…
Majd a pokoli fájdalom, mikor a szög húsod szúrja. Mikor sírsz, visítasz, miért,
de hangod csak egy néma lég…
Mikor senki sem hall, csak az, amin vagy…
Az általad alkotott kereszt, melyen életed kileheled…
Nézd, már nincs vég…
Nem létezik…
Itt csak te vagy, ki él. Ki igazán él. Aki éli az álmait, itt, odaát…
S csak nézd a menny kapuját. És lásd, ő elkísér…
Igen, ő a kereszt, kin életed-kilehelted…
Ő mindig veled lesz…
Akkor is, mikor oda sem képzeled…
Mindig magaddal viszed, s segít rajtad…
Csak hidd, hogy van, csak hidd, hogy vagy, s együtt vagytok…
És akkor már nem tagadod, hogy élsz.
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Tartalom megosztása: