
Jószomszédok Parki Partyt tartottak Csácsbozsokon
Megtartották a Jószomszédok Parki Partyt Csácsbozsokon. A hagyományokhoz híven az érkezőket most is babgulyással és lángossal kínálták.
A szervezők kulturális, gyermek és családi programokkal készültek, ám egy meglepetéssel is szolgáltak.
Huszonhetedik alkalommal gyűltek össze az itt élők. A jó hangulatú, beszélgetős est immár a városrészi programok része lett és illeszkedik a Szent István napi ünnepségsorozathoz. Ezt elismerve, a településrész önkormányzati képviselője a megnyitón oklevelet adott át a közösségnek. Ehhez közel 200.000 forintot is felajánlott, amit a tervek szerint kirándulásra fordítanak. A park fejlesztésére is forrást biztosítanak, így a közeljövőben egy fedett közösségi helyiséget építenek.
A gazdag természeti és kulturális értékekkel bíró településrészen ezen a napon családi kincskereső túrát tartottak, melybe több, más programelemet is beépítettek.
A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítottak a dekorációra, mellyel igazi nyári hangulatot idéztek. A csácsbozsoki programok ezen a héten folytatódnak. Augusztus 19-én Szent István napi ünnepséget, 20-án pedig a Henye-hegyi kápolnában szentmisét tartanak.
M.O./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: