
Jótékonysági napot szerveznek az AquaCityben
23. alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen a hagyományos jótékonysági főzőnapot, melynek bevételét idén is a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház javára ajánlják fel.
Az eseménynek augusztus 16-án, szombaton az AquaCity élményfürdő ad otthont.
A város egyik legnagyobb közösségi összefogása évről évre több ezer embert mozgat meg – a szervezők ezúttal is csaknem 100 főzőcsapatra számítanak. Balaicz Zoltán polgármester kiemelte: a belépőjegyekből, a vállalkozások támogatásából, valamint az ételek eladásával gyűjtött adományokból származik a jótékonysági nap bevétele.
Vigh László országgyűlési képviselő elismerésre méltónak tartja, hogy a finomságok elkészítésével a résztvevők saját erőforrásból járulnak hozzá a kórház támogatásához. Gasztonyi Beáta főigazgató bejelentette: az idősek ellátását fejlesztik.
Böcskey Zsolt, a Zalaegerszegi Létesítményfenntartó Kft. ügyvezetője szerint a jótékonysági nap rendre látogatottsági rekordokat dönt.
A helyieket idén is kedvezmények várják: zalaegerszegi lakcímkártya és személyigazolvány felmutatásával mindössze 1000 forintért váltható belépő, mellyel a csúszdapark is igénybe vehető.
N.J./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: