Kalapon túli szomorúság

Zalaegerszeg címer
Hírek

Kalapon túli szomorúság

2006 április 26 - szerda
A könyv a kalap után kezdődik. Mert kerülhetett volna sok minden más is a borítóra. Bármelyik köztéri alkotás fotója, vagy valamelyik kisplasztikáé, templomi szoboré, de akár magáé a művészé is. De nem került. (Sőt ez utóbbi, csak az utolsó oldalak egyikén látszik.)

Helyette egy szoborrészlet díszíti a könyvet. Egy kalap. Olyan széles karimájú, klasszikus. Ami ha kell, kiemel és tartást ad, ám ha szükséges, el is rejt. Egy biztos: a lényeg, a tartalom mindig alatta (ez esetben mögötte) van.
A lényeg, pedig itt nem más, mint Farkas Ferenc szobrászművész, az Ady-iskola tanára, és az ő húszévnyi alkotómunkája. A „Tanár Úr”, akinek Frimmel Gyula grafikusművész-kolléga örök érvényű kérdéseket tesz fel a könyv elején. („Mert hová is jutnánk, ha nem röhögnénk együtt az életünket irányítani óhajtó világ nagyképűségén és kicsinyességén…?”)

A Pannon Művészeti Könyvek sorozatban a közelmúltban jelent meg a képzőművész eddigi munkásságát bemutató, fotókkal gazdagon illusztrált könyvecske. Több mint 60 alkotás, a 80-as évek végétől egészen napjainkig, a monumentálistól az érmékig. A Zalaegerszegen született szobrásznak éppen húsz éve, 1986-ban volt első önálló kiállítása az akkor még kulturális központnak számító HEMO-ban. Friss diplomás volt ekkor, Somogyi József szobrászművész tanítványaként került ki a „Képzőről”. És már díjazott is, hiszen 1985-ben az ELTE 350 éves érempályázatán első helyezést ért el. Azóta Herman Lipót-díjas, és Zala’Art-díjas is lett, és kétszer elnyerte a Zalaegerszeg, Zala Megyei Tárlat, a megyei közgyűlés díját. Köztéri szobrai, emléktáblái szerte a megyében, és az ország más településein is megtalálhatók.

És hogy mi van a kalapon túl? Klasszikus formák, őszinteség és szomorúság. Ahogy Kostyál László írja művészetéről, „valami csendes melankólia”. Minden magára az emberre koncentrálódik, nincs mellébeszélés, a szobor a művész véleménynyilvánítása. Hogy ezt kővel, agyaggal, viasszal vagy bronzzal teszi, az majdnem mindegy. És a méret sem számít. A hatalmas köztéri alkotásokon túl Farkas Ferenc számos templomi szobrot és érmét is készített. Kostyál szerint azonban művészete alapvetően a kisplasztikákon keresztül bontakozik ki.
A már említett „klasszikus forma – érzelemmentes arc” korszak után az elmúlt években egy-egy gondolatkört járt körül. Sokan emlékeznek még a 2000-es cirkuszi mutatványosok kiállítására. Az alakok itt nyúltabbak voltak a megszokottnál, és mozogtak is, ahogy akrobatákhoz illik. De felszabadultság, szórakoztatás itt sem volt az arcokon. Csak gépiesség, merevség, mintha már túl akarnának lenni az egész műsoron.

Tavaly újabb sorozattal állt elő a művész, ezúttal a nagy festő és szobrász elődöknek tartott „görbe tükröt” a Hevesi Sándor Színház kiállítóterében, majd a Kölcsey-gimnáziumban. Leonardótól Kondor Béláig számos nagy mű és művész jellemzői vonultak fel egy szubjektív véleményalkotáson keresztül. A művésznek ugyanis kötelessége véleményt mondani az életről, emberségről, kultúráról és a rendről. A külső és belső rendről egyaránt, s ezek megteremtésére törekednie is kell. „Mert az álló figurának meg kell állnia a lábán, nem azért mert úgy tanítják, hanem mert úgy kell… ugye, Tanár Úr?” (Zala-Lap Kft., P. P.)

Tartalom megosztása: