Mégis, ha kimondjuk e tartalmas szót, rengeteg minden az eszünkbe jut róla, hiszen a tánc mindig és mindenhol ott volt, és ott lesz. Nem csak a színpadon vagy a parketten, ahol a profi művészek gyakorolják, majd mutatják be jobbnál jobb koreográfiájukat. A tánc jelen van minden lépésünkben, mozdulatunkban, sőt gondaktainkban is. Sokszor van, hogy az ember meghall egy számot, becsukja a szemét, és csak élvezi. Ilyenkor fejben szárnyalunk, elzárva külvilágtól. Táncolunk a gondolatainkkal. Ha jobban belegondolunk, tánc nélkül élni nem lehet, nem azért, mert létszükséglet, hanem mert mindig jelen van életünkben. „Ha táncolsz, élsz… ha élsz, táncolsz.” 

E művészeti ágnak igen sok fajtája van, melyeket különböző csoportokra oszthatunk. Ha megfigyeljük, az idő múlásával és a kor fejlődésével a tánc is változott. Minden korszaknak megvan a saját szimbóluma. Már az őskorban is jelen volt, hiszen akkor elődeink kommunikációs eszközként használták. Nem szabad megfeledkezni az ókori kultúrákról sem. Akkoriban az emberek az isteneknek táncoltak, ezzel tiszteletüket kifejezve. Sajnos az idő múlásával a világ egyre emberközpontúbb lett, így már nem a Teremtőnek, hanem az uralkodónak szóltak a táncok. Az újkor a rengeteg háború, elnyomás és nyomor kora. A sok fájdalom közt az emberek egy jobb világ reményében táncoltak. 

Sokan azt hiszik, hogy a tánccal csak boldogságunkat fejezhetjük ki. Azt kell mondjam, hogy ők tévednek. A katonák fegyverrel, az írók, költők tollal és szónoklatokkal, énekesek buzdító dallal, a táncosok mozdulataikkal harcolnak egy nemesebb célért. A szörnyűséges időkben alakultak ki a legszebb és legszenvedélyesebb táncok. Az emberek nem szólhattak vagy cselekedhettek, amit akartak, elnyomták őket. Sokuknak nem maradt semmijük, mégis a tánc képes volt fent maradni, de hogy? Nem lehetett leírni egy könyvben, és elrejteni, ezt nap mint nap őrizték az emberek, mikor összejött a család, hogy elfelejtse a rosszat, ekkor énekeltek és táncoltak.

Manapság is rengeteg fajtája van e művészeti ágnak. Vannak különböző utcai táncok, melyek bármennyire is nyersnek és durvának tűnnek, de ha jobban megfigyeljük, akkor ezeknek is egy különleges mondanivalója van.

Számomra a legkedvesebb a szalontánc. Jómagam is űztem e sportot több évig, de sajnos egészségügyi okok miatt abba kellett hagynom. Nekem a tánc volt a mindenem. Az időm nagy részét az edzőteremben töltöttem, és minden energiámat ebbe fektettem. Mikor befejeztem, nagyon fájt, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Hirtelen olyan üres lett minden. El kellett telnie egy kis időnek, mikor rájöttem, hogy talán e csapás volt életem egyik csodája. Emlékszem, egyik nap nagyon magam alatt voltam, és csak arra vágytam, hogy lefeküdhessek aludni, hogy minél előbb vége legyen a napnak. Gondolatelterelés végett bekapcsoltam a rádiót, és minden egy szempillantás alatt megváltozott. Egy dal éppen akkor kezdődött, én csak becsuktam a szemem és vártam. Egyszer csak elkezdtem mozgatni a lábam, majd a csípőm és a kezem. Nem gondolkoztam semmin, csak figyeltem a zenére. A dal végén megálltam, és semmi bajom nem volt. Az alatt a 3 perc alatt képes voltam megtanulni azt, amit 10 év alatt nem tudtam, hogyan kell igazán szívből táncolni. Tudhatod te bármennyire a lépéseket, de ha nem teszed bele saját magad és érzéseidet, akkor az csak egy bemagolt, rideg mozdulatsor lesz. Ekkor értettem meg csak igazán Richard Wagner szavait: „A mozdulatművészet, a tánc, az ember bensejének közvetlen, általános hatású kifejezője.”

Így lehet a tánc hip-hop, szamba, rumba, balett vagy néptánc, a lényeg ugyanaz: alkoss olyat, mint még soha. Mutasd be önmagad, gondolataidat.