Első dolgunk a terepszemle és a sátrak felállítása volt. Nem mondom, hogy problémamentesen zajlott az ügy, de némi segítséggel mindenkinek elkészült a hálóhelye!

 

 

Jani, a vadőr első napon erdészeti előadással indított. Beszélt a madarakról, a vadakról és a vadászat szabályairól. Szórakozásra is futotta az időnkből (szerencsére!), métáztunk- ez a baseball egyik régi fajtája.

 

 

Másnap aztán túrára indultunk. „Játszva megy ez!”- gondoltuk. Nos, tévedtünk. Két erdő, egy hatalmas puszta, szántóföld volt már izmainkban, ekkor végre forrásra akadtunk, s megtöltöttük kulacsainkat. Mikor világossá vált, hogy ez az út fele volt csupán, szégyen ide vagy oda-visszafordultunk!  A „bázishoz” vezető úton Kornél testvért, a tábor főszervezőjét nagy szerencse érte: őzagancsot talált! 

 

 

Szerdán Janival műcsapát (a vad nyomvonala a csapa,az út,amin halad,a csapás) készítettünk. Délutánra ugyanis  vendéget vártunk-egy vadászt, aki az ország legjobb nyomkövető kutyájának a gazdája. Igazoló jelnek őzagancsokat helyeztünk el, az ösvény végére egy disznólábat is tettünk. Alig vártuk, hogy Zoli bácsi megérkezzen! Mikor megjött, előadást hallgattunk meg tőle a vadászatról, fegyverekről, vadász és kutya kapcsolatáról. Eztán következett a nagy próba, amire egész nap vártunk! A csapat nagy része arra fogadott, hogy nem találja meg az elrejtett disznólábat. Végül hősiesen teljesítette küldetését-mi meg hoppon maradtunk! 

 

 

Az estét, s egyben a táborozást bátorságpróbával zártuk. A két szervező rezelt be először! Másnap aztán összepakoltunk, felcihelődtünk. Egy órás gyalogút után a sohollári vadászházhoz értünk. Itt Grácián atya rövid szentmisét tartott. Utána a búcsúzkodás maradt hátra csupán, s végül hazatértünk.

 

Bevallom, elfáradtunk, de a hazaúton már a következő „expedíciót” terveztük!