Van negatív „hős” is: maga a tér. Ami – ahogy Aknai Tamás művészettörténész is mondta az elején – mindig kicsi, és szűk, ezért meg kell küzdeni vele/érte. Az összegyűlt anyag viszont sok, már egy egész képtárra, vagy állandó kiállítótérre való. Amit valamikor, valahol létre kellene hozni. A szándék azonban megvan, s ahogy dr. Gyimesi Endre polgármester ígérte az ünnepi megnyitón, hamarosan az alkalmas épületet is kiválasztják.

Addig is egy kis művésztelep őstörténet: 1968-ban a Bernáth Aurél-iskola növendékei – köztük Dús László és Szabolcs Péter – megalkották az Egervári Művésztelepet, megalapozva ezzel a jelenlegi alkotóműhelyt. A Gébárti-tó partjára 1982 után költözött a művésztelep, ekkor épült fel a Kézművesek Háza, mely azóta is fóruma a hazai és nemzetközi kortárs művészeknek. A rendszeres nyári nemzetközi alkotótáborok a ’90-es évek elején indultak. Ezekből a munkákból jött létre a 18 köztéri alkotást magába foglaló Gébárti Szoborpark, és a több mint 300 festményből, szoborból és plasztikából álló gyűjtemény, melynek méltó elhelyezéséről folynak most a tárgyalások.

A jubileumi kiállításra az elmúlt évek legjavából válogattak, persze a teljesség igénye nélkül. Mert ki is merne teljességre törekedni a kortárs képzőművészet bemutatásánál. Ez még egy művésztelepnyi közösség esetében is túl nagy falat. Az egység itt épp a precízen kiválogatott részletekből tevődik össze. Egyfajta útmutatás ez, az alkotótáborban végzett munkáról, a művészek stílusáról, és nem utolsósorban a rendező ízléséről. Ez az út most éppen a színek és absztrakciók sokasága felé visz, ahol kevés az alak, és ha mégis van, erősen töredezett. De nem személytelen és nem elidegenítő a hatás, hanem érzékeny és lágy. Figurák nélkül is nagyon emberi. (Zala-Lap Kft., P. P.)