
Vetélkedtek – Fókuszban az egészség
Megrendezte az első egészségügyi vetélkedőt az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség zalai szervezete. A Keresztury Művelődési Központban 9 csapat mérte össze tudását. A klubtársak ezúttal szurkolóként vettek részt a rangos eseményen.
Október az idősek hónapja. Zalaegerszegen – az elmúlt évekhez hasonlóan – számos kulturális- és sportrendezvénnyel szólították meg a szépkorúakat. Idén új, életminőséget javító programmal is bővült a kínálat, ami, szorosan kapcsolódik a város 2024-ben meghirdetett célkitűzéséhez.
A szervezők az esélyegyenlőség érdekében arra kérték a jelentkezőket, hogy ne induljanak olyanok, akik korábban az egészségügyben dolgoztak. A versenyzőknek a mindennapokat érintő, az egészséges életmódhoz kapcsolódó kérdésekre kellett megtalálniuk a helyes válaszokat.
Az ötödik témakör a sport volt; a mozgás ugyanis nemcsak a testi-lelki egészség megőrzésében segít, hanem a közösségekben új barátságok is születhetnek. A kezdeményezés egyúttal az országos programsorozathoz is csatlakozott.
A csapatokat emléklappal és ajándékcsomaggal jutalmazták. A legjobbak továbbjutottak az országos vetélkedőre, amit november 27-én Budapesten rendeznek.
K.I./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Tartalom megosztása: