Végeztek a fűtés korszerűsítésével az Apáczai Csere János Művelődési Központban
Befejeződött az Apáczai Csere János Művelődési Központ fűtésének korszerűsítése. A beruházás részeként öt körre választották szét a korábbi rendszert, amit három kondenzációs kazán lát el. A projektnek köszönhetően- az önkormányzat számításai szerint – a létesítmény rezsiköltsége számottevően csökken.
A 2022 és energiaválság idején akciótervet fogadott el az önkormányzat, melynek lényege, hogy saját fenntartású intézményeik fűtését ésszerűsítsék és gazdaságosabbá tegyék. Bali Zoltán alpolgármester emlékeztetett: volt, ahol a kertvárosi létesítményhez hasonlóan negyven ötven éves hálózatot kellett rendbe tenni.
Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója szerint emiatt a régi rendszer elavult és költséges volt. Ennek legfőbb oka, hogy az ingatlanban több szervezet egyidejűleg működik és a korábbi fűtés egy hőközponttal üzemelt.
Az 1985-ben átadott épületben a kazánok cseréje mellett, terven felül, a csővezetékek szigetelését és tűzvédelmi biztosítását is elvégezték. Orosz Ferencné, a körzet önkormányzati képviselője bejelentette: mivel az Apáczai ÁMK a város és a városrész szempontjából egyaránt fontos, ezért terveik közt szerepel a központ teljes felújítása.
N.J./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Két hétre lezárják a Hunyadi utcát
A Kosztolányi utca kétirányúsítása részeként, út- és közműépítés miatt két hétre lezárják a Hunyadi utcát. A gépjárműforgalmat július 22. és augusztus 4. között terelik el.
Ezalatt korszerűsítik – egyebek mellett – a jelzőlámpákat, a közvilágítást, illetve a gyalogos aluljáró környékét.
A kivitelezés után három sávon közlekedhetnek majd az autók ezen a szakaszon is. Az önkormányzat, mielőtt a felszíni munkákat befejezik, gondot fordít arra, hogy a föld alatti közműhálózatot rendberakja. Például 55 méter hosszan szennyvízcsatorna épül.
Ezzel a folyamattal pénteken reggel végeztek a szakemberek. A vasút miatt azonban több tennivaló akad: az aluljáró Kosztolányi utca felőli szakaszát teljesen átalakítják majd. Szak Tibor hozzátette: az út építésével és az új sávok kialakításával szintén jól haladnak.
A munkálatok a tömegközlekedést is érintik. A helyijáratú autóbuszokon utazóknak a terelés miatt megnövekedett menetidővel kell számolniuk.
Az érintettek az ideiglenes változtatásokról valamennyi érintett megállóhelyen, valamint a volanbusz.hu oldalon tájékozódhatnak.
N.J./Sz.G.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Útburkolat felújítás a Vizslaparki utcában
Tájékoztatjuk Zalaegerszeg város lakosságát, hogy 2024. július 22-én, hétfőn a Vizslaparki utcában (a Kisfaludy utcától északra lévő szakaszon) útburkolat felújítási munkák kezdődnek.
A gépjárművezetőknek az útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítaniuk.
A kivitelezési munkák várható befejezése 2024. augusztus 14.
Köszönjük türelmüket és megértésüket!
Keresztury 120 – pályázati határidőt hosszabbítottak
Meghosszabbították a Keresztury-pályázatok határidejét. A 120 éve született Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész tevékenységét, szellemiségét programok sokaságán idézik meg az emlékév során. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és a Keresztury Dezső Emlékbizottság fiataloknak hirdetett versillusztrációs és zenei pályázatot, amire július 31-ig még jelentkezhetnek.
Szili Erika helyismereti könyvtáros az egyik olyan relikviát mutatja, ami egészen biztosan helyet kap a szeptemberben nyíló, Keresztury Dezső életútját és tudományos munkásságát felölelő, Itt, itt a helyünk című kiállításon. Emellett tudományos konferenciát is tartanak olyan irodalomtörténész előadókkal, mint Széchenyi Ágnes, Fűzfa Balázs, Németh István Péter vagy Cséby Géza.
A rendezvényekhez versillusztrációs és zenei pályázat is kapcsolódik. Ezeken zalai fiatalok indulhatnak.
A kiírók egy kötelező és egy szabadon választott vers megzenésítését várják. Valamennyi pályamunka július 31-ig adható be, a külön-külön 150 ezer forint összdíjazású pályázatokra.
Sz.É./Sz.G.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Új kerítés épült a Ságodi köztemetőnél
Új kerítés épült a Ságodi köztemetőnél. A városrészben élők régi igénye volt, hogy a vadak és a virágtolvajok ellen, valamint a rendezettség érdekében ezen a módon védjék a sírkertet. Ezt most minőségi, 3 dimenziós kivitelben, 7 millió forintos önkormányzati forrásból valósították meg.
Az elmúlt évtizedekben sok bosszúságot okoztak a gyászolóknak a temetőn átgázoló vadak, és a koszorúkat, virágokat eltulajdonító emberek. A ságodiak a fejlesztéstől azt remélik, hogy ezzel a problémák megoldódnak.
A kivitelezési munkálatok során a lehető legmagasabb műszaki tartalmat sikerült megvalósítani. Ez vonatkozik a létesítmény magasságára és a betonlábazatra is.
A kivitelezést egy zalaegerszegi cég a CSER-KES HOME Kft végezte. A tervek szerint a fejlesztés folytatódik. Legközelebb a bejárat és a ravatalozó mellett közlekedőket alakítanak ki. A kapuk egyelőre nyitva lesznek, később dönthetnek az időszakos zárásról is – hangzott el a tájékoztatón.
Sz.É./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Útlezárás a Hunyadi utcában
Tájékoztatjuk Zalaegerszeg város lakosságát, hogy a Kosztolányi utca kétirányúsítása és felújítása projekt keretében zajló út- és közműépítési munkák miatt a Hunyadi utcát 2024. július 22. – 2024. augusztus 4. között lezárják a gépjárműforgalom elől.
A forgalomkorlátozás ideje alatt a helyijáratú autóbuszok megnövekedett menetidővel és terelő útvonalon közlekednek. Az ideiglenes menetrendről szóló tájékoztató elérhető lesz valamennyi érintett megállóhelyen.
A változásokról bővebben a https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/42737 oldalon olvashatnak.
Köszönjük türelmüket és megértésüket!
Dombérozás a Göcseji Tudásközpontban
Megkezdődött a tájegység hagyományait és értékeit bemutató VIII. Göcseji Dombérozó. Július 12. és 21. között huszonnégy településen várják a vendégeket. Zalaegerszeg idén vásári forgataggal és gyermekprogramokkal csatlakozott a nagysikerű rendezvénysorozathoz.
A Tarsoly Népszínház régi időket idéző, népi hangszerekkel kísért zenés, táncos mesejátékkal érkezett a Göcseji Tudásközpontba.
Sümeginé Horváth Anita, az intézmény igazgatója a zalai szólás-mondásokat, illetve anekdotákat elevenítette fel.
A népi játszóházban a gyermekek sokféle tevékenység közül választhattak; volt, aki gyapjúból nemezelt színes virágot. A korongozást a fiuk is kipróbálták, miközben a lányok agyagházikót késztettek. A mesterek a tájegységre jellemző csipkeverést és a hetési hímzést is bemutatták.
K.I./B.P.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Idén is megrendezték az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymás bab Fesztivált
A Bud Spencer és Terence Hill filmek hangulatában telt a szombat délután a Liszt Ferenc Általános Iskola udvarán. Nyolcadik alkalommal szervezték meg az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymás bab Fesztivált, melynek középpontjában ezúttal is a jótékonysági főzőverseny állt.
Sok-sok hagyma, bab, paradicsompüré és zöldfűszerek felhasználásával készült a gógánhegyi csapat főétele. Nyolcadik éve szorgoskodnak ezen a rendezvényen. Ezúttal több újdonsággal is készültek.
A Zsugabubus csapat tagjai a nagyétkűek mellett a diétázókra is gondoltak.
A finom étkekért adományt vártak a csapatok, melyet idén a Bogáncs Állatmenhely javára ajánlottak fel. A jóllakottak számos program közül választhattak.
Valamennyi kaviccsal töltött palackot sikerült ledobnia az ötéves Gergőnek. Szüleivel és nagyszüleivel érkezett a rendezvényre.
A nagyobbak erejüket és ügyességüket is próbára tehették, majd koncertek és utcabál kínált kellemes nyáresti szórakozást.
F.M./Sz.L.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Díjazták a legszebb virágos előkerteket
Átadták a Legszebb virágos előkert nevű pályázat díjait. A Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület által tavasszal meghirdetett versenyen 11-en vettek részt. A díjátadó előtt Luxné Vincze Judit professzor emerita, „Boomerek és zoomerek” címmel tartott előadást.
Ságodban a tiszta környezet, és annak védelme kiemelten fontos, így a helyi egyesületek több alkalommal szemétgyűjtést szerveztek. A településrész rendbetételénél a lakókat is bevonták a programba.
A kezdeményezésből hagyományt szeretnének teremteni. Az ötletgazdák remélik, hogy jövőre még többen csatlakoznak a versenyhez.
Zsűrizésre a Városgazdálkodási Kft. munkatársait kérték fel. Döntésük szerint a legszebb virágos előkertet Fábián Imréné gondozza, második Szarka Mihályné, míg a harmadik helyezett Csahók Józsefné lett. A dobogósok vásárlási utalványokat és orchideát kaptak, a többi induló levendulatővel térhetett haza.
Fábián Imréné elmondta: idén a hortenziák és a virágzó kaktuszok a kedvencei. A nyereményből magastörzsű rózsákat és illatos liliomot vásárol majd.
K.A./B.P.
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.
Diplomaátadó ünnepség a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
Átadták a diplomákat a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. A végzősök a kampusz nagyelőadójában rendezett ünnepélyen rokonok, barátok, hallgatótársak, oktatók és meghívott vendégek körében vehették át a végzettségüket igazoló oklevelet.
Az egybegyűlteket elsőként a Pannon Egyetem rektora köszöntötte. Abonyi János a szülők és az oktatók támogató szerepét hangsúlyozta.
Drizner Beátát, aki gazdaságinformatikus alapképzési szakon végzett, a Hallgatói Önkormányzatban nyújtott kimagasló munkájáért elismerésben részesítették.
Decsi Péter beszédében elmondta: a diploma nem a végcél, csak egy eszköz ahhoz, hogy sikeresebb életet éljenek. Az itt szerzett tanúsítvány versenyképes a piacon, mivel mérnökre, közgazdászra és informatikusra mindig szükség lesz.
Az eskütételt követően 37-en vették át oklevelüket. Közülük 26 fő a Gazdálkodási Kar valamely szakán, 9-en a Műszaki Informatikai Karon, míg ketten a Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet alapképzésén végeztek.
K.A./Sz.G.
Képgaléria
További hírek, aktualitások az Egerszegi Hírek oldalon olvashatók.