keresés a weboldalon

Kitüntetettjeink

Zalaegerszeg címer

Horváth Attila

Horváth Attilát már középiskolai tanulmányai is a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumhoz kötötték. Az érettségit követően az ELTE Természettudományi Karán tanult tovább, ahol 1981-ben matematika-fizika szakon tanári diplomát szerzett, majd 1987-ben a számítástechnika szakot is elvégezte.

Tanári pályáját Zalaegerszegen, a Zrínyi Miklós Gimnáziumban kezdte 1981-ben, 1989-től megyei szaktanácsadóként is tevékenykedett. 1993-ban a gimnázium vezetőjévé választották, ahol egészen nyugdíjazásáig dolgozott. 1997-ben informatikai szakértői végzettséget szerzett, majd közoktatási vezetői képzésben vett részt, melyet 1999-ben sikerrel abszolvált.

Munkássága alatt a Zrínyi Miklós Gimnázium az ország egyik legjobb gimnáziumává nőtte ki magát, számos kiváló tanulmányi eredmény született, a diákok jelentős hányada neves felsőfokú intézményekben tanul tovább.  A tanulók több országos hírű versenyen is bizonyítják tudásukat, legyen szó természettudományról, idegennyelvről vagy akár informatikáról. A művészeti tehetségkutatók és a diáksport megmérettetéseinek dobogós helyezései dicsérik a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjait és tanárait. Az intézményben több éve működő Arany János Tehetséggondozó Program segítségével a hátrányos helyzetű, ám jó képességű gyermekek számára biztosítanak lehetőséget a tanulásra és továbbtanulásra. Horváth Attila igazgatóként kiemelt figyelmet fordított az ismeretek alapos és magas szintű elsajátítására, a képességek sokrétű fejlesztésére, a tartalmas és színvonalas tanórán kívüli tevékenységek biztosítására. A gimnázium szaktantermeinek, helyiségeinek felszereltsége, a rendelkezésre álló eszközök modernizálása szintén fontos szerepet tölt be az iskola vezetésének alapelvei között. Több hetes külföldi tanulási lehetőségek segítik a gimnazistákat az idegennyelv elsajátításában.

Horváth Attila a több évtizedes, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium élén végzett példa értékű, közösségfejlesztő munkájának elismerésül Pro Urbe díjban részesült.

Képgaléria:

Zalaegerszegi Honvédklub Egyesület

A klub 1968. szeptember 29-én alakult a Zalaegerszegi Helyőrségi Művelődési Otthonban (HEMO), Fegyveres Erők és Testületek Klubja néven.

Tagjait a Magyar Honvédség, a Határőrség, a fegyveres testületek és családtagjaik alkották. Kulturális rendezvények, bálok, kirándulások, csapatlátogatások szervezésével biztosították a tagság szabadidejének hasznos eltöltését.

1990-ben az egyesület kiemelt feladatai közé bekerült a katonai hagyományok ápolása, illetve az ifjúság honvédelmi nevelése. A klub a Magyar Honvédség Zalaegerszegi Nyugállományúak Klubja néven folytatta munkáját. Ebben az évben alakult meg az énekkar, amely azóta is töretlen népszerűséggel és eredményességgel működik, biztosítva a tagok szórakoztatását, és elősegítve a klub elismertségének növelését is.

A klub 2002-ben tagja lett a „TESZ Generációk” Zala vármegyei nyugdíjasok és az „Életet az éveknek” szervezeteinek, 2004-ben pedig partneri kapcsolatba lépett az Osztrák Bajtársi Szövetség (ÖKB) güssingi szervezetével.

2007-ben a klub kezdeményezésére a négy Zala megyei Honvédklub együttműködési megállapodást kötött Zalaegerszegen.

Az egyesület megalakításának 40. évfordulója alkalmából (2008-ban) egy emlékparkot alakítottak ki a laktanya előtt, a Zalaegerszegen szolgálatteljesítés közben elhunyt katonatársak emlékére, illetve egy állandó kiállítást hoztak létre, melyben a tagság által gyűjtött, beadott emlékek alapján felidézhető a helyőrség katonamúltja, a katonai szolgálat.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a klub részére Zalaegerszeg Emlékzászlót adományozott, elismerve ezzel a klub munkáját és közéleti aktivitását. Az emlékpark és a katonatörténeti kiállítás fejlesztése folyamatosan zajlik.

A 2011-es Alapszabály módosítást követően az egyesület neve: Zalaegerszegi Honvédklub.

A klub nagy energiát fektet a katonai hagyományok ápolásába. Zalaegerszeg komoly katonaváros volt, ahol a honvédség az élet szinte minden területén segítette a város fejlődését. A véradásoktól, az élelmiszer és a betegek hóval elzárt területeken való szállításán keresztül, az utak, művelődési intézmények és közművek társadalmi munkában történő megépítéséig az egykori és jelenlegi klubtagok (egykori katonák) munkája mindenütt fellelhető. Ezen hagyományok ápolása az egyesület egyik legfontosabb küldetése. Ennek érdekében született meg, és bővül napjainkban is a város katonamúltját bemutató kiállítás.

A katonai hagyományok ápolásának része az 1968-as csehszlovákiai bevonulás emlékeinek gyűjtése. Az események számos, de sajnos egyre fogyó számú résztvevője él még, akik hitelesen tudnak beszámolni az egykori Magyar Néphadsereg egyetlen harci bevetéséről. A tőlük kapott tárgyi emlékek, fotók a kiállításon, míg a tollba mondott emlékek a különféle kiadványokban, filmfelvételeken emlékeztetnek a város katonáinak dicső múltjára.

Katonai hagyományokon messze túlmutat az Osztrák Bajtársi Szövetség Güssing városi szervezetével fenntartott baráti kapcsolat, mely alkalmas Zalaegerszeg külföldi ismertségének, elismertségének növelésére. Az osztrák küldöttség rendszeres részvétele a városi koszorúzásokon, pl. a Hősök Napján, nagyban emeli a városi rendezvény ünnepélyességét, fényét.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Örömtáncra hívta a szépkorúakat a Honvédklub, illetve a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az Éveknek” szövetség megyei szervezete. A jelentkezőket a városháza előtti téren Bali Zoltán alpolgármester és a szervezet elnökhelyettese köszöntötte:

Dr. Mészáros Lajos

Dr. Mészáros Lajos 32 éves korában lett a Tüdőgyógyintézet osztályvezető főorvosa, egészen nyugdíjazásáig volt a kórház alkalmazásában. Közben igazgatóhelyettesként, illetve rövid ideig igazgatóként is tevékenykedett.

Dr. Mészáros Lajosnak része volt a zalai tuberkulózis felszámolásában. 10 éven belül a legjobb járványtani eredményt mutatta Zala Megye. Meghatározó szerepe volt abban, hogy manapság már Zalában is kevesen tudják, mily szörnyű kór elszenvedésétől védték meg az embereket a tbc-t felszámoló orvosok.

A tbc visszaszorulása új irányt szabott Dr. Mészáros Lajosnak. Az asztmás és daganatos betegek gyógyítása felé fordult. Ennek megelőzésére és diagnosztikájának felállítására, a gyógyítására munkacsoportjával terápiás modellt alkotott.  Ez a munkamódszer akkori viszonyok között nagymértékben elősegítette a betegség felismerését és kezelésében eredményességét.

A gyógyító munka mellett az orvostudományi ismeretek gyarapítását is feladatának tekintette. Komoly tudományos munkássága van az asztmás betegségek diagnosztizálásában és gyógyításában.  100-nál több tudományos közleménye jelent meg részben magyarul, részben németül és angolul. Erre is figyelemmel, miután tudományos fokozatot szerzett, 1977-ben címzetes docense lett a Pécsi Orvostudományi Egyetemnek.

Habár a szívbetegek gyógyítását a szívsebészet városba településétől számítjuk mi laikusok, az egészségtudomány történet feljegyezte, hogy Dr. Mészáros Lajos volt az első, aki Zala megyében szív-katéteres vizsgálatot végzett tüdő szívbetegség miatt a diagnózis felállítása érdekében.

Tudományos munkásságát Alkotói díjjal ismerték el 1983-ban Zalaegerszegen.

Nyugdíjazása után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Zalaegerszegi Egészségügyi Főiskola igazgatója lett. Igazgatás adminisztratív terhei mellett egyetemi tanárként oktatási tevékenységet is folytatott, mint emeritus professzor.

Amikor a Főiskolai Kar önálló Egészségügyi Karrá alakult oktatási főigazgatói beosztást kapott a négy képzési területen/ Pécs, Kaposvár, Szombathely, Zalaegerszeg/.

A POTE több alkalommal kitüntetésekkel ismerte el a munkáját. 1999-ben a Pro Universitate Díj arany fokozatát, 2001-ben a Battyányi-Strattmann díjat és 2006-ban Pro Sanitate kitüntetést kapta meg és mind emellett emeritus professzori kinevezéssel méltatták oktató munkásságát.

2001-ben Zalaegerszegért Díjat adományozott számára a város.

Dr. Mészáros Lajos korábbi gyógyító munkássága, oktatói, tudományos munkássága, és az egészségügyi főiskola elfogadottságáért végzett szervező munkája miatt 2018-ban Pro Urbe díjban részesült.

Dr. Mészáros Lajos 2023-ban, 91 éves korában hunyt el.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Beszélgetés az Egerszegi Esték című műsorban Dr. Mészáros Lajos, Pro Urbe-díjas professzorral:

Tombi Lajos

Tombi Lajos 1952. május 29-én született Szatinán. Nős, felesége Horváth Magdolna okleveles gyógyszerész. Két gyermek édesapja.

Tombi Lajos a sásdi Általános Iskolából a pécsi Komarov Gimnáziumba került és érettségizett 1971-ben. 1972 és 1978 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán folytatta tanulmányait és szerzett diplomát.

Szakmai életútja:

1978 – 1987 között a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer generál műszaki ellenőre, majd 1987-1989 között a Mezőterv szakosztályvezetője, vezető tervezője volt, nevéhez fűződött a Zala Megyei infrastruktúrális létesítmények tervezése.

1989-1990 között a Zala Megyei Tanács Műszaki Osztály környezetvédelmi, vízgazdálkodási főmunkatársa, majd 1991-1995 közötti időszakban a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója. Feladata volt a kétmegyés régió szakági irányítása.

1996-1997 között a Hidroterra vállalatnál főmérnök, vezetőtervező, majd magántervezőként tevékenykedett 1997 és 1999 között az Inzsellér TL Bt-nél.

Zala Megyei Mérnöki Kamara tagja, 1997-1998 között titkára, a Kamara létrehozásában is szerepe volt.

1998-tól a 2010. évi önkormányzati választásokig Zalaegerszeg alpolgármestereként a város fejlesztéséért, üzemeltetéséért és infrastruktúrájáért volt felelős.

2010-2014 között önkormányzati képviselő, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Üzemeltetési és Tervezési Bizottságának, Pénzügyi Bizottságának és Gazdasági Bizottságának tagja, a Kertvárosi Településrészi Önkormányzat vezetője.

A Közgyűlés 2010-2014 közötti választási ciklusra a város környezetvédelmi problémáinak feltárása, az ökováros koncepciójának kialakítása feladat ellátására tanácsnoknak választotta.

Részt vett a Kis-Balaton beruházás megvalósításában és Zalaegerszeg városfejlesztésében, továbbá több Zala megyei vízügyi, környezetvédelmi és közlekedési projekt tervezésében és megvalósításában.

Az évek során kiérdemelte a Kis-Balaton beruházásért kiváló szakmai elismerést, valamint a Honvédelmi Minisztérium – II. osztályú honvédelemért kitűntetést.

Magyar Demokrata Fórum Zala megyei elnöke 1996-2001 között, az MDF megyei választmányi tagja volt. 1990-től a Magyar Demokrata Fórum Országos Környezetvédelmi Bizottság tagja, a Zala Megyei Mérnöki Kamara, és a Pacsai Vadásztársaság tagja volt.

Tombi Lajos alpolgármesterként, illetve önkormányzati képviselőként kiemelkedő szerepet töltött be a 74-76-os főút Zalaegerszeget elkerülő szakaszának előkészítésében és megvalósításában, új regionális szilárd hulladéklerakó létesítésében Búslakpusztán, a Gébárti Szabadidőközpont kialakításában, az Aquapark megvalósításában, az önkormányzati bérlakás program megvalósításában, a ZALAISPA Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási projekt megvalósításában, Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési és -kezelési projektjében, a városkörnyéki, zártkerti területeken vezetékes ívóvíz beruházások megvalósításában, Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal rehabilitációs projekt megvalósításában, egy orvos egy munkahely fejlesztési program megvalósításában, sportlétesítmények fejlesztésében.

A városért nyújtott alázatos munkájáért Tombi Lajos Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntetésben részesült.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Beszélgetés az Egerszegi Estékben Tombi Lajos vízépítő mérnökkel, Zalaegerszeg egykori alpolgármesterével az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából kapott állami kitüntetése kapcsán:

Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára

A Levéltár Zala Vármegye legrégebbi közgyűjteménye, közvetlenül az 1732-ben megépült vármegyeház átadása után jött létre. Tudományos munkásságával az elmúlt évszázadok alatt kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a vármegye és a város története minden lokálpatrióta számára megismerhető legyen.

A 13. század óta őriz, nyilvántart és feldolgoz iratokat. Őrzi a zalai, zalaegerszegi múlt legbecsesebb ereklyéit. Több mint két évtizede külön szerződésben rögzített módon együttműködik Zalaegerszeg városával. Eltünteti a zalaegerszegi múlt fehér foltjait, tudományos konferenciák szervezésével és kiadványok közzétételével ismerteti meg a város lakóit szülőföldjük történetével, legfontosabb eseményeivel. A Zalai Gyűjtemény című kiadványsorozata már meghaladja a 80. kötetet, melyben több önálló műként, ill. tanulmányként kifejezetten a várossal foglalkozik. Tudományos alkotógárdája közreműködik a Zalaegerszegi Füzetek kiadványsorozat létrehozásában, megjelentetésében, amely a 15. köteténél tart. A város által támogatott neves évfordulók tiszteletére (a város első írásos említésének 770. évfordulójára, rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 110., 130 évfordulójára) önálló tudományos köteteket adott ki.

Munkatársi gárdája többségében felsőfokú végzettségű, zalaegerszegi kötődésű lokálpatrióta, akik tudományos munkásságukkal, országos ismertségükkel emelik Zalaegerszeg város tekintélyét. Kevés olyan példamutató együttműködés van intézmény és önkormányzat között, mint ami az elmúlt több mint 20 évben Zalaegerszegen kibontakozott a társadalomtudományi intézmény és a város önkormányzata között.

Egyes munkatársai (Molnár András, Káli Csaba stb.) országos kiadványok állandó megbecsült szerzői, tudományos konferenciák előadói. A városhoz kötődő neves személyiségek Deák Ferenc, Csányi László és mások életének, munkásságának országosan elismert kutatói.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend

A Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórendet képviselő nővéreket 1928-ban hívta Zalaegerszegre Mindszenty József apátplébános, hogy a leányok számára alapított iskolájukkal segítsék elő a város kulturális és hitéletének fellendítését. Az 1929 októberében felszentelt épületben 70 Notre Dame nővér közel húsz éven át szolgálta e célt. A zárdaiskolában elemi népiskola, polgári iskola, valamint tanítóképző működött, az internátusában 100 növendék lakott.

A Tanítórend Tanítóképzője, Polgári Leányiskolája és Elemi Iskolája 1948-ig működött, amikor is az államosítás véget vetett a magas színvonalú oktatásnak, majd következett a Rend tagjainak internálása, ami végül 1950-ben a közösség együttműködését is lehetetlenné tette. Az 1948-as államosításig 400 diák kapott tanítói oklevelet.

Az épületegyüttes a pártállami rendszerben közel 45 évig egyéb, nem köznevelési, közoktatási célokat szolgált. Az 1970-es évektől felsőoktatási intézményt fogadott be.

A 45 év kényszerű „szünet” után, a Rend visszakapta otthonát és 1993. augusztus 28-án ismét megnyithatta kapuit a Notre Dame Zárda és iskolája, ami Mindszenty József Általános Iskola néven kezdett működni. Az egyházi iskolák iránt jelentkező társadalmi igény és az általános iskola elért eredményei lehetővé tették, hogy a fenntartó az intézményben 1999-től kezdődően gimnáziumi képzést is bevezessen, majd pedig 2000-től a vidéki tanulók befogadására, kollégiumi ellátást is biztosítson. A Rend 2007. augusztus 31-től a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tagintézményeként átvette a Búcsúszentlászlói Széchenyi István Általános, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda 1-8. osztályának fenntartói jogait.

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium római katolikus szellemiségű oktatási intézmény, Zala megye székhelyén, Zalaegerszegen működik. Zalaegerszeg térségében az egyetlen, egyházi jogi szervezet által fenntartott intézmény. Az épületegyüttes így 2016-tól tisztán köznevelési feladatok ellátását tudja szolgálni.

A Miasszonyunk Időskorúak Otthonának helyet adó, kezdetben az idős rendi nővérek, később Zalaegerszeg, és környékbeli idős emberek ápolására, gondozására alapított intézet is a Rend fenntartásában működött. A személyes gondoskodást nyújtó ápoló-gondozó otthon 2015-ben más helyre költözött, de maradt egyházi fenntartásban.

A botfai Erdődy-Hüvös kastély működtetése is a Rend feladata 2012 óta. A kastély jelenleg ifjúsági zarándokszállásként és erdei iskolaként működik. A kastély meghatározó szerepet tölt be a zalaegerszegi közösségek életében.

Az intézmény Zalaegerszeg város életében meghatározó szerepet tölt be mind az egyházi értékközvetítést tekintve, mind a minőségi oktató-nevelő munkát illetően. Az iskola nagy energiát fektet Mindszenty zalaegerszegi emlékének ápolásába is.

A Rend nemzetközi kapcsolatai révén hozzájárul Zalaegerszeg hírnevének öregbítéséhez, mind Európában, mind pedig a tengerentúlon. Zalaegerszeg adott otthont 2013-ban a Tanítórend világi tagjainak találkozójának, 2016 márciusában a Notre Dame Rend által fenntartott francia iskolák vezetői tartották éves értekezletüket városunkban.

A Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend 2019-ben Pro Urbe Zalaegerszeg díjban részesült.

 

Képgaléria:

Videógaléria:

A NYITOTT SZÍVVEL – SZERZETESÉLET MAGYARORSZÁGON -című műsor 30. részében mutatták be a Notre Dame Női Kanonok-és Tanítórend működését:

Szabolcs Péter

(Diósgyőr, 1942. szeptember 22. –      )

Szabolcs Péter lengyel származású munkáscsaládban született Diósgyőrött 1942. szeptember 22-én. A nehéz körülmények között nevelkedett művész a Képzőművészeti Gimnáziumba felvételizett, ahova fel is vették.

A főiskola befejezését követően 1967-ben került Zalaegerszegre és a mai napig is városunkban él. Nagy ambícióval, tele energiával érkezett a fiatal művész, hogy megpezsdítse a város művészeti életét, mert úgy gondolta, „friss vérkeringésre” van szükség.

Szabolcs Péter gimnáziumi óraadóként tanította a középiskolás korosztályt, részt vett az egervári művésztelep létrehozásában, valamint évekig vezette a városi képzőművészeti szakkört.

1969-ben a Göcseji Múzeumban rendezte első önálló kiállítását, 1972-ben Letenyén állították fel az első köztéri szobrát (Felszabadulási emlékmű).

Köztéri alkotásai közül városunkban megtalálható többek között:

Zrínyi Miklós portré, Csány László faszobor, Pálóczi Horváth Ádám dombormű, Dísz téri szökőkút és a Tulipán, Király és Királyné (emberpár), Jákum Ferenc dombormű (utcatábla), József Attila dombormű, Tudomány és Művészet, Gizella dombormű.

Műveit nem csak Magyarországon, hanem a határokon túl is, Herszontól Münchenig megcsodálhatjuk. Kiállításokon szerepelt többek között Olaszországban, Németországban, Hollandiában, Bulgáriában, Finnországban.
Zala megyében csaknem másfél tucat településen tekinthetjük meg szobrait.

Tematikája alkotómunkássága során igen sokrétű, az emberi élet minden aspektusára kiterjed. Szülő-gyerek kapcsolat, gyermekség, szerelem, örömök és tragédiák, emberi kapcsolatok, tulajdonságok, hit, öregség, halál – mind végigvonulnak a művészetén. Megdöbbentő dolgokat tud ábrázolni az emberről.

2022-ben, a Borbély György közben adták át „István és Gizella” című domborművét, amely Szent István királyt és Gizella királynét ábrázolja, köztük a keresztre feszített Jézussal.
A mű eredetije bronzból készült és Münchenben található. A dombormű zalaegerszegi felállítását Garamvölgyi György, a Városi Művelődési Központ akkori igazgatója kezdeményezte.

2006-ban a szobrászművészt a közgyűlés Pro-Urbe Zalaegerszeg kitüntető címben részesítette.

Szabolcs Péter példaértékű, magas színvonalú művészeti munkájával hozzájárult Zalaegerszeg város kulturális fejlődéséhez, szépüléséhez, ezért Zalaegerszeg Város Díszpolgára elismerésben részesült.

 

 

Díjai, elismerései

1975: Nemzetközi Dante Biennálé, aranyérem
1975: Ravenna; Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Jubileumi kiállítás, II. díj
1978: III. Dunántúli Tárlat, Somogy megyei Tanács díja
1978 Szocialista Kultúráért kitüntetés
1983: Zala megyei Tanács Alkotói Díja
1984: Munkácsy Mihály-díj
2006: Pro Urbe-díj Zalaegerszeg
2017: Zalaegerszeg díszpolgára
Zala megyei Prima díj
2023: Magyar Arany Érdemkereszt

Fotógaléria:

 

Videógaléria:

Prokné Tirner Gyöngyi

Prokné Tirner Gyöngyi a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház vezetője, földrajz-rajz szakos tanárként végzett az Egri Tanárképző Főiskolán. Később ugyanitt művelődési menedzser szakot végzett és népművelőként 2007-től vezeti a gébárti alkotóházat. Előtte volt egy évig tanár Zánkán, az ottani ifjúsági táborban, majd 1982-től 2007-ig a népművelő pedagógusként dolgozott a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Az MMIK-ban a népi kézművesség területének gondozása volt a feladata. A gébárti alkotóházat az addigi vezetője – Skrabut Éva – nyugdíjba vonulása után a területen való jártassággal, tapasztaltsággal vette át a ház irányítását. Az alkotóház tevékenysége országos hírnevűvé vált, amelyre a környező országokban is felfigyeltek.

Prokné Tirner Gyöngyi a házat népi alkotó házzá, a népi mesterségek tanműhelyévé, oktatóbázisává, kiállítójává tette. A ház ad helyet a GébArt néven annak a Nemzetközi Művésztelepnek, melynek nemcsak hazánkból, de Európa, a Kárpát-medence mellett voltak már Amerikából, Ázsiából és Afrikából is résztvevői. A ház a Zala Vármegyei Népművészeti Egyesület alkotóbázisa is egyben. A Gébárti Alkotóház számos, a népművészet egyes ágaival foglalkozó szakkörnek ad helyet, a faragóktól a hímzőkig, helyszíne népi mesterség bemutatóknak, játszóházaknak, kiállításoknak, hagyományőrző rendezvényeknek, továbbá szakmai konferenciáknak, népi mesterségek területén szakmai képzéseknek, továbbképzéseknek, népzenei táboroknak.  Több alkotóközösséget működtetnek: Zalaegerszegi Hímző Stúdió, Zalai Csipkeműhely, Fazekas Szakkör, Bőrtárgykészítő- és Fafaragó Szakkör, Kosárfonó Szakkör, Komplex Szakkör szülőknek és gyermekeknek, Kovács Stúdió néven. 2019-ben az alkotóház jelentős bővítésen esett át pályázati forrásból, melynek elkészítésében meghatározó szerepe volt Prokné Tirner Gyöngyinek. Az alkotóház vezetése mellett 2011-ben megalapította és elnökként azóta is vezeti a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületét.

Többek között alapító tagja a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek, valamint a Zala Megye Népművészetéért Alapítványnak és a Göcseji Falumúzeumért Alapítványnak is. Tagja a Magyar Népművelők Egyesületének és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesületnek és Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ellenőrző bizottsági tagja.

Publikációs tevékenységet is folytat, többek között megemlítendők: Egy fazekas dinasztia remekei – A Czúgh-család emlékkiállítása Zala Megyei Művelődési, Képzési Központ kiadásában 2004. Zalaegerszeg; – Bereczky Csaba – Prokné Tirner Gyöngyi: Saját örömére, mások gyönyörűségére, Soós Lajos fafaragó a Népművészet Mestere munkássága bemutatása a Zala Megyei Művelődési Pedagógiai Intézet, Szakképző Iskola kiadásában 2007. Zalaegerszeg. Többször jelent meg írása a Pannon Tükörben is.

2021 év végén nyugdíjba vonult, nyugdíjazásával egy kitűnő szakembernek adta át a stafétabotot úgy, hogy az alkotóház lehetőségei a további színvonalas működést biztosítani tudják.

Zalaegerszeg kulturális életében végzett kitűnő és sokrétű tevékenységéért Zalaegerszegért Díjban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria:

Dr. Sáska József

Dr. Sáska József Esztergomban született, általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Az érettségit követően a Semmelweis Orvostudományi Egyetem fogorvos szakán tanult tovább, a diploma megszerzése után, 1981-től a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetében dolgozott. 1984- ben fog- és szájsebészeten szakvizsgát tett. 1986 és 1992 között a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szájsebészeti osztályának adjunktusa. A kórházi feladatok mellett magánrendelésen is fogadja a betegeket. A folyamatosan növekvő páciens létszámok és az igények miatt 1995-ben megalapította a NIVODENT Fogászati és Szájsebészeti Bt-t., mely az alapítás évétől fogva 5 vegyes fogászati körzet és 2 városkörnyéki fogászati körzet közfinanszírozott ellátásért felel. Dr. Sáska József folyamatosan bővítette szaktudását, ezért még ebben az évben konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsgát is tett. 2006-tól megyei fogászati és szájsebészeti szakfelügyelő főorvosként is dolgozik.

NIVODENT Bt. klinikai színvonalú felszereltséggel rendelkezik, aktív vezérlésű CT alapú implantációs berendezés, X- GUIDE rendszer is megtalálható, melyből az országban csak három üzemel. Dr. Sáska József 2021 áprilisában, 44 év munkaviszony után vonult nyugdíjba, fogorvosként fogászati rendelőjében dolgozik tovább.

A zalaegerszegi egészségügyben végzett alázatos munkájáért Zalaegerszegért díjban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria:

Cziborné Vincze Amália

Cziborné Vincze Amália 1959-ben született Egerváron.  Itt végezte általános iskolai tanulmányait, majd a Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Számvitel-gazdálkodás szakára jelentkezett, ahol érettségit tett. Ezt követően a Pénzügyi és Számvitelei Főiskolán közgazdász, mérlegképes könyvelő végzettséget szerzett.

Eleinte üzemgazdasági elemzésekkel, statisztikai adatszolgáltatásokkal foglalkozott a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatalban, később revizorként, a közgazdasági osztály osztályvezető-helyetteseként az önkormányzati költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági ellenőrzése is a feladatai közé tartozott. 2002-től osztályvezetőként többek között az önkormányzat költségvetésének tervezéséért és gazdálkodásának irányításáért felelt. 2021 nyarán nyugdíjba vonult, ám tanácsadóként továbbra is segíti a polgármester munkáját.

Példaértékű, elkötelezett munkáját 2004-ben a „Köz Szolgálatáért Érdemjel” bronz fokozatával, 2008-ban a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel méltatták.

Kimagasló tudásáért, szakértelméért, szorgalmáért, több évtizedes munkásságáért Zalaegerszegért Díjban részesült.

Képgaléria:

Videógaléria: