Minden napunk döntéseink sorozatából áll. Befordulunk a sarkon, átkelünk a piros lámpán, vagy esetleg elmegyünk a közeli kisboltba egy kiló kenyérért. Jelentéktelen dolgoknak tűnnek, ám valójában már ezek az apró történések is befolyásolják az életünket. És akkor még nem beszéltünk a sorsfordító életmozzanatokról, döntésekről! Nem hiszek a véletlenekben, gyakran ezzel a szóval illetjük a Jó Isten munkáját, csupán mi sem ismerjük fel ezeket a nyomokat.

Ebben a nehéz időszakban most minden csak egy dologról szól: a sikeres érettségiről. Pár rövid órára tesszük fel egész eddigi munkánkat, és talán ez alatt a röpke idő alatt körvonalazódik egész további sorsunk. De nem szabad elfejtenünk az ide vezető fáradságos munkát és azt a sok embert, akik barátként, tanárként vagy szülőként próbáltak nekünk segíteni egy szebb, jobb, boldogabb jövő reményében.

Ám egy napra mégis félre tehetjük aggodalmainkat, a hatalmas terhet, ami a vállunkra nehezedik, hiszen ezen az egy estén, a szalagavatón ünnepelhetjük az életet, és együtt örülhetünk, hogy idáig megtett utunk nem marad nyom nélkül. A szalagavató hagyománya minden országban más és más, ám eredetük mégis egy forrásból fakad.

Magyarországon először Selmecbányán volt hasonló ünnepély, ahol még valétatűzésnek nevezték ezt az eseményt. Szalagszenteléssel kezdődött a műsor, ami egy sötétülő teremben zajlott, és a diákok tűzték fel maguknak a szalagokat. Ezek általában tenyérnyi nagyságú, zöldes árnyalatú, selyemből készült szalagok voltak.

„A valétamenetet általában a legidősebb diák nyitotta, aki egy hosszú botra kötözött tölgycsokrot vitt, a többiek pedig tölgylevelet helyeztek a kalapjuk karimájára. A többi diák, kiknek volt még pár lehúzandó évük, fáklyás menetként kísérték a végzősöket. Ez a menet a városkapuig tartott, ahol jelképesen kirugdosták a végzősöket, tudatván velük, hogy semmi keresnivalójuk nincs többé az intézményben.”

A diákok innen egyenesen a vigadóba vonultak, ahol bál zárta az ünnepség végét.

Ma a ceremónia szintén a szalagok megszentelésével válik teljessé, amit a végzős diák ruhájára tűzhet, mutatva hogy az ő számára eljött az idő… Régi szokáshoz híven az osztály elénekli búcsúdalát a az osztályfőnöküknek, kifejezve hálájukat, majd bebizonyítván hogy tényleg méltóak a szalagra, előadják szalagavatós táncukat. Általában keringőznek, ám manapság nagyon divatosak a különféle szabadabb stílusú latin koreográfiák. A fiúk oldalukon a lánnyal bevonulnak a feldíszített terembe, ahol mindenki csak őket nézi. Ez egy csodás átmenet a gyermekkorból az érett felelősségteljes felnőttek világába.

És hogy mi jön ezután….azt már csak az értheti meg, aki átélte ezen izgalmakat….A várakozás a folyosón, a félelemmel teli arcok és a az első tételhúzás… Ám remélem, ezekből is boldog emlékek válnak majd a távoli jövőben.

Minden 2016-os érettségizőnek kitartást és sok sikert kívánok!

Török Rebeka (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg