Minden ember más. És minden ember különleges. Mindenkiben van valami, aminek ha formát tudna adni, akkor a született mű káprázatos és gyönyörű lenne annak ellenére, hogy hátborzongatóan egyedi. Azonban nagyon sok ember képes megfosztani magát az alkotás örömétől, és olyan mélyre ásni jellemének ékkövét, hogy lehetőleg meg se találja soha többé. Gondolván, hogy egyszerűbb a középszerűség mocsarába menekülni, és minél mélyebbre süllyedni, hogy jellemüket végleg maguk mögött hagyhassák. De vannak olyanok is, akik szüntelenül fényesítik ékkövüket, nem pedig földet szórnak rá. Ők azok, akik megérdemlik, hogy művészeknek szólítsák őket.

Ahány művész, annyi jellem. Ahány jellem, annyi alkotás. Ahány alkotás, annyi csoda. Az alkotók pedig mind különböznek. Van, aki őszinte, van, aki romantikus, szenvedélyes, kedves, békétlen, arrogáns, makacs, magabiztos, nagyképű; és mindezek árnyalatai és ötvözetei. És van, aki tisztességes. A tisztesség tisztaság, lelkünk tisztasága. És ha az, ami belülről indul, tiszta, a külvilágra érve biztosan szép lesz.

Azonban jellemünknek mindig is lesznek hibái. Nem is hibák, inkább csak az emberi tökéletlenség velejárói. Mindenki maga dönti el, hogy mihez kezd velük. Bemászhatsz a mocsárba, és ott hagyhatod azzal az árral, hogy te magad is ott ragadsz. Vagy addig küzdesz jellemed fekete macskáival, amíg oroszlánokká nem teszed őket. Oroszlánokká, akik felszínre kerülve nem félelmet keltenek, hanem gyönyörködtetnek.

A tehetség nem elég. Soha nem volt, és soha nem is lesz az. Hiszen össze lehet-e hasonlítani egy szürke, térdig mocsárba süppedt alakot azzal, aki félelem nélkül cirógatja oroszlánja sörényét? A válasz benned van. Mindig ott volt, és mindig ott is lesz.

Kiss Virág (12.a)
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Zalaegerszeg